„Lux Pannoniae"

Tartalom - WEHLI TÜNDE: Liturgikus emlékeink európai jelentősége (1000-1526)

22r.). Az iniciálé a bencés rend öltözetét viselő tours-i püspököt ábrázolja, a Sulpicius Severus-féle legendából származó attribútummal, a lúddal. Mártonnak ez az ábrázolása a középkori művészetben meglehetősen ritka, és leginkább Magyarországra jellemző. Abban pedig egyedülálló ez az ábrázolás, hogy a lúd nem attribútumként kuporog a szent lábánál, hanem a szent nyársra húzva tartja. Az ikonográfiái program méltatása után kívánatos néhány szót ejteni a kódex stílusáról és készítési koráról is. Képei és főleg iniciáléi igen szoros kapcsolatban állnak Augustimus I. Posch von Neustift Innsbruckban őrzött Missaléjával (Universitätsbibliothek, Cod. 100). E kódexet adatokkal bizonyíthatóan a brixeni születésű J. Stettner szignálta, 1526-ban. Az Evangelistarium feltehetően e mester korai munkája, mert művészetéből merített a szerény képességű Forgách Ferenc, aki 1516-ban a kódexhez egy Benedictionalét is készített. Az Evangelistarium és Benedictionale főleg képeik alapján a középkori vallásosság művészeti megjelenítői a német reneszánsznak az itáliaihoz viszonyítva még mindig ájtatosságra serkentő téma- és formavilágával, felfogásával. Mind ez ideig úgy tudtuk, hogy Tolnai Máté középkorias vallásossságát liturgikus könyvei és az Evangelistariumban alkalmazott koronás címere jellemezte, míg humanista kultúráját pannonhalmi kápolnájának ornamentikája, valamint innen és lenyomatból ismert hypocampusos címere jelzi. Ujabban azonban előkerült egy (római) Graduale töredék (Pannonhalma, Főapátság Könyvtára, ltsz. n.) is, melyet Szent Márton lovasalakja és a hypocampusos címer ugyancsak Tolnaihoz köt. Maga a címer és a kódexlap stiláris alapon az 1510-es évekre datálható Bakócz-Gradualéval (Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár, Ms I la) kimutatott mesterazonossága azt bizonyítja, hogy a főapátot a késői humanistareneszánsz kultúra sem hagyta érintetlenül. Az elmondottak összegezéseképpen megállapítható, hogy az Árpád-kor liturgikus emlékei képzőművészeti szempontból a magyar szertartáskönyvek archaikus voltára hívják fel a figyelmet. Az Anjou-kori kódex egy KözépEurópára jellemző folyamatnak, a bolognai kódexfestészet magyarországi meghonosodásának lehetőségét valószínűsíti. Pálóci kódexe és Tolnai Evangelistariuma egyfelől a hazai és lokális szentek ábrázolásával a liturgikus kódexekben megnyilvánuló szentkultuszt gazdagította. Másfelől, Pálóci kódexe a tárgyalásból kihagyott pozsonyi liturgikus emlékekkel együtt azt 74