Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

egy házasságon kívül született fia: Corvin János, akinek számára kívánta az utódlást biztosítani, azonban előintézkedései korántsem voltak oly alaposak, hogy halála után Corvin elfoglalhatta volna a trónt annyival is inkább, mert arra nemcsak a Habsburg-ház pályázott, hanem a Jagelló-ház tagjai is törekedtek. II. Ulászló király. 1490—1516. Ily körülmények között az ország rendjei úgy gondolkoztak, hogy Ulászló legyen a király, mert ezzel a választással megvalósíthatják Mátyásnak azt a gondolatát, hogy Csehország Magyarországgal egyesülhet, sőt Ausztria is ebbe a csoportba sorozható. így történt, hogy Ulászló, e néven a magyar királyok sorában második, jutott Mátyás örökébe. A magyar rendek által követett politika ezúttal nem hozta meg a remélt eredményt, mert Miksa császár a Mátyás által hódoltatott Ausztriát nemcsak visszaszerezte, hanem még hazánkba is betört s eközben Székesfehérvár várát és a várost elfoglalván, ott való dúlásai közepette Mátyás király sírját megsemmisíttette. Miksa hadait ezután a Kinizsi Pál és Báthori fegyveresei sikeresen támadván, azok vad futásban takarodtak ki az országból s ezt követőleg Miksa és Ulászló között tárgyalások indultak meg. Ezeknek az eredménye az 1491-ben kötött pozsonyi béke, amely amellett, hogy kibocsátja a magyar király hatalma alól Ausztriát, ráadásul oly megállapodást tartalmazott, amel}- szerint, hogyha Ulászló nőtlen maradna, vagy gyermektelenül hagyná el a magyar trónt, ezekben az esetekben azt kizárólag a Habsburg-ház örökölheti. Ulászló trónralépte az országos bajok egész garmadáját hozta magával. Már maga az a tény, hogy Mátyás nagyhatalmi politikája óriási pénzáldozatokat követelt és az általa behozott adózás fokozása kimerítette a kijelölt forrásokat, elég ok volt arra, hogy a közelégedetlenség állandósuljon. Ehhez járult az a körülmény is, hogy amíg a főnemesség nagy átlaga a Habsburg öröklést elfogadta, addig a köznemesség pont ellentétes álláspontra helyezkedett és Ulászló választásakor egyenesen kijelenti, hogy a 18 dénár addigi adón felül több terhet viselni nem hajlandó. Ebből azután az a veszedelem származott, hogy a Mátyás által haláláig rendesen kielégített fekete sereg zsoldjának fizetésére képtelenné vált az ország, mire az odazüllik, hogy rablóbandákká alakul és szerte pusztít az országban. Tudjuk, hogy a fekete sereg — mint állandó katonaság — Mátyás hadjárataiban nélkülözhetetlen és ellenállhatatlan hadi egység volt s annak feloszlása végzetes következmények eljöttét jelentette, mert azt más módon — pl. a korábbi banderiális rendszerrel — pótolni az ország hatalmi állásának veszélyeztetése nélkül nem lehetett. A rablóbandákká alakult fekete sereg garázdálkodásainak a Kinizsi Pálhoz ragaszkodó hadak vetettek véget s ha eként ettől a veszélytől ez által meg is szabadult az ország, a közjövedelmek csökkenése már olyan méreteket öltött, hogy a főurak kassai gyülekezete a további anyagi bajok elhárítása végett kimondotta, hogy az adó egy aranyban fizetendő. Meglehet, hogyha e határozatot megelőző tárgyalásokba a köznemesi rendet belevonják, úgy az nem okozott volna újabb zavart, de mert ezt elmulasztották, a köznemesség a fizetésre való hajlandóságot megtagadta: Súlyosbította a helyzetet az is, hogy a köznemesség az ország és a saját érdekeinek védelme szempontjából a kormányzásban a főnemességet megillető jogokban való részesítését követelte s mód nélkül felizgatta a főuraknak az az álláspontja, hogy amennyiben az állandó katonaság helyett ők állítanak bandériumokat, a kormányzásban is őket illeti meg a részvétel joga. Minthogy ezt az érvelést Ulászló is osztotta, természetes, hogy 89