Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kincstárát némileg gyarapítsa, Komáromot egy Henuk nevű osztrák származású zsidó kamaragrófnak adta bérbe. Henuk halála után fia Wolf, Nickel, Altman és Lublinus bírták Komáromot, akiktől azonban tetemes adósság fejében előbb a királyné, majd pedig Walter comes birtokába került. Komárom városát, amelyet a bakonybéli apátság egyik 1037-ben kelt oklevele említi először, nemcsak az Árpád-korból származó királyok tüntették ki kiváltságlevelekkel, hanem az idegen, vegyesházból való uralkodóink is kimutattág ragaszkodásukat iránta. Különösen V. László, a város szülötte, majd Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás és Jagelló II. Ulászló tartózkodtak sokat a kedves város falai között. Komáromot a XIII. században a hatalmas Csák nemzetség bírta, később pedig Tamás esztergomi érsek tulajdona lett. 1333-ban Doncs mester, 1372— 1387-ben királyi birtok, 1387-ben Lackfy István, 1422-ben Gara Miklós nádor, 1439—1441-ben Erzsébet özvegy királyné, 1456-ban Széchi Dénes érsek, 1490-ben pedig Corvin János birtokában találjuk Komárom várát. Komárom városa a rettenetes mohácsi csapás után 1526 novemberében Szapolyai János birtokába került. János király uralma azonban nem tartott sokáig, mert a következő év augusztusában már Habsburg Ferdinánd kétfejű sasos lobogóját lengette a Duna felől jövő hűs szellő. Közben az egyre jobban terjeszkedő török félhold lassan már elérte Komáromot is. Szulejmán szultán sötétképű janicsárjai 1529-ben meg is ostromolták a várat, de csak a város égett le teljesen. A tönkretett, elszegényedett lakosságot 1594-ben ismét megtámadta a török. Szinán vezér csapatai, bár felgyújtották a várost, mégsem sikerült leverniük azt, sőt Pálffy Miklós felmentő seregének közeledésére gyorsan el is vonultak a vár falai alól. Komárom lakossága egészen a XVI. századig színmagyar volt, s csak a Habsburgok uralkodása idején jöttek nagyobb számban idegenek, főleg németek a városba. Az 1556-os esztendőben a város helyőrsége 400 német gyalogosból, 150 lovasból és 528 naszádosból állt, 1577-ben pedig egy zászlóalj német gyalogság, 300 lovas és 660 naszádos állomásoztak Komáromban. Ez a szám nem sokkal változott 1583-ban sem, amikor 400 német gyalogos, 200 lovas és 32 naszádos volt a városban. Hiába jöttek azonban a városba idegenek, Komárom polgári lakossága továbbra is megtartotta igaz, magyaros voltát. Ezt bizonyítják a következő adatok is: 1715-ben 719 családfő közül 657 volt a magyar s csak 45 a német és 17 a szláv, míg 1720-ban 932 családfőből 777 magyarnak, 93 németnek és 43 szlávnak vallotta magát. 1850-ben csak 299 volt német és 11.254 lakós közül, 1910-ben pedig 22.337 lélekből csupán 998. Komárom városának lakossága a tovasuhanó századok tomboló viharai folytán nagy ingadozásokat mutatott. Régi összeírásokból tudjuk, hogy 1549-ben 42, 1556-ban 13, 1576-ban 25i/

2, 1600-ban 50, 1604-ben pedig már 80 portája volt a városnak, de a következő években már nagyarányú visszaesés volt tapasztalható. így 1610-ben már csak 6, 1635-ben 9, 1639-ben 5 és 1644-ben pedig 9 lakható házat találtak csupán a városban. Bizony elszomorító számok ezek . . . Komárom nagyarányú fejlődése a XVIII. század elején indult meg. A város lakossága ekkor oly rohamosan növekedett, hogy Komárom nemsokára Magyarország egyik legnépesebb, legfontosabb városává fejlődött. Az 1715-i számlálás szerint Komáromnak már 8321 lakosa volt, tehát több, mint Pestnek, Pozsonynak, Pécsnek, Győrnek vagy Kassának s közvetlen Brassó, Buda Kolozsvár és Nagyszeben után következett. A város lakosainak a száma pedig egyre jobban növekedett, úgy hogy 1775-ben 9745, a 19. században pedig, amikor Komárom a gabona- és fakereskedelem gócpontja lett, 17.782 lakossal bírt s az 629