Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

resen munkálta, a fiatal generációba — bizonyára az egykori német Schulmeisterek példaadása nyomán — beoltotta azt a szellemet, amelytől azt várja, hogy a további építő munkának fanatikus munkásai lesznek és amely szellem nevelni fogja azt ha kell hősöknek, ha pedig velük és általuk képes a köznyugalmat belső és külső vonatkozásokban állandósítani, a tartós béke apostolainak! Kemál pasa és Mussolini diktatúrájának, — mert tagadhatatlan, hogy mindkettő az, — kedvezett ama körülmény is, hogy országuknak népe kizárólag török, illetőleg olasz, vagyis nem kellett kevert néppel dolgozni, mert a nemzeti hagyományokat és szellemet valójában csak ott lehet megtalálni és fejleszteni, ahol a nép egy vallást követ és egy nyelvet beszél. Az már egészen mellékkérdés, hogy miként lehet egy tespedésben levő nép lelkiismeretét felrázni, a fatalizmusból kivetkőztetni, avagy a munkakerülést munkaszeretetté átalakítani? Ezt a feladatot úgy Kemál, mint Mussolini valódi művészettel és kizárólagos hatalmuk felhasználásával dicséretesen oldották meg. 1001—1301. Ez a két évszám azt az időt jelzi, amely szt. István király megkoronáztatásától az Árpádház utolsó ivadékának: 111. Endrének sírbahajlásáig eltelt. Ez alatt az idő alatt Esztergom vármegye és annak központja: a vár, továbbá a város, mint az ország fővárosa, rengeteg történelmi eseménynek volt az osztályosa és tanuja. E tekintetben szt. Istvánnak már trónra lépése első évtizedében rendkívüli feladatok jutottak országának védelmében, mert a nyugati határon erős harcokat kellett folytatnia a német betörésekkel szemben, majd 1030-ban Konrád császárral, akinek hadai a határszéli országrészeket és cseh szövetségesei a Csallóközt az Esztergommal szomszédos Kakatig (Párkány régi neve) pusztítottak. A harcok közel egy évig folytak és a magyarok győzelmével végződve, 1031-ben békekötéssel fejeztettek be. Szent Istvánnak 1038-ban bekövetkezett halála után a korona Péternek jutott s Pétert azért, mert sok olasz és német idegent juttatott előkelő állásokba és ezek hatalmaskodni kezdtek, továbbá, mivel III. Henrik ellen a cseh herceg segítése érdekében céltalan hadivállalkozásba kezdett, a felháborodott nemzet kiűzte és helyébe szt. István sógorát: Aba Sámuelt ültette trónra. Ennek az új királynak azután Péterrel gyűlt meg a baja. Az elűzött előd ugyanis nem tudván belenyugodni sorsába, III. Henrik császár rendelkezéséből nyert német haddal fordult Magyarország ellen és a Csallóközt pusztítva, egészen a Garamig hatolt, de a királyi hadak elől megfutamodott. A császár azonban nem hagyta ennyiben a dolgot és pedig nem Péter kedvéért, hanem azért, hogy hatalmát Magyarországra is kiterjeszthesse s evégből 1043-ban erősebb haddal érkezve, a ménfői ütközetben leverte Aba Sámuel hadait. Aba Sámuel időközben elhalálozván, Péter a császár támogatásával újból elfoglalta a trónt, de mert ennek az ára az országnak hübérül történt felajánlása volt (1045), vele szemben a nemzet fegyvert fogott és a menekülő királyt elfogták,

1 megvakították, bebörtönözték és a fogságban fejezte be életét. Utóda Endre herceg lett. Ő alatta tört ki a Vatha-féle lázadás, amelynek célja az volt, hogy az ősvallás visszaállíttassák. Endre ezt a lázadást leverte ugyan, azonban ezt követőleg 1051-ben Henrik császár ismét haddal tört be az országba s emiatt újabb gondjai támadtak. A többször megismételt és kisebb-nagyobb szerencsé1 Székesfehérvár közelében. 4* 51