Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ket a saját képzelt észleleteivel megtéveszthet s akik azután injekcióikkal a szívós életet elsorvasztják és sírba döntik . . . Az ilyen megtévesztett doktorok a centralisztikus irányzat eszközei. Kik ezek? A forradalmasított kor professzorai, akik rég elvetették azt a követelményt, hogy vizsgálatukkal a multat kutassák. Ők csak a beteget látják. Köhög?: injekciót! Erős az érnyomása?: injekció! . .. Lázas?: injekció ... Az aggastyán hiába védekezik és hiába mondja: Urak! Nincs nekem semmi egyéb bajom, minthogy inog alattam a talaj, az az ősi fundamentum, amelyre az állam pilléreit lerakták; veszélyben van személyemben a vármegye, mert egykor erős törzsét szuvak rágják és derekát fejszecsapások szaggatják! Ezért félek én, mert ha ezt a törzset ledöntik, nem nevelhetnek helyette olyant, amely újabb száz és száz esztendőnek támadásaival képes dacolni, mert az a kor, amely azt ültette, nevelte és óvta és azok az idők, amelyek megerősítették és ellenállóvá tették, elmúltak s mert az új nemzedék nem indult tiszteletreméltó hagyományok és példák után, hanem meggondolatlanul rombolja mindazt, amik az ősök és a késő unokák előtt tisztelet és megbecsülés tárgyai voltak! Rögeszme, paralitikus tünet ez, — állapítják meg a sarlatánok, — s nem képesek csak egy pillanatig is afelett gondolkozni, vájjon amit hallottak, afelett érdemes-e eltűnődni, és vájjon nem maga a beteg ad-e tanácsot afelől a panacea felől, amely neki egyedül használna?! Nem tagadjuk, hogy az ősi vármegyéhez a múltban mélyen gyökerező kapcsolatok fűznek bennünket, s így nem is lehet megütközni afelett, hogy annak •a haza érdekében mindenkor kifejtett s mérhetetlenül nagy értékű tevékenységét kegyeletesen megbecsüljük és afelett sem, hogy az egykor erős önkormányzatnak érintetlenül hagyását az államra nézve elengedhetetlen követelménynek ítéljük. Ez az álláspontunk azért, mert bár elismerjük a nemzet egyetemének a Koronában, a jelenlegi államfőnkben és a Korona jövendő viselőjében az államkormányzat hatalmának érinthetetlenségét, mégsem tudjuk elképzelni azt, hogy ez a hatalom feltétlenül korlátlan és olyan lehessen, hogy annak a gyakorlata a vármegyék ellenőrzése alól végleg kivétessék, már pedig a napjainkban mindjobban megnyilvánult centralisztikus irányzat tagadhatatlanul ezt célozza! Egyébként talán kár is erről beszélni, hiszen az ősi vármegyét végleg leszereltnek tekinthetjük a törvényhatósági jogú városok önkormányzatával együtt s abban a jogi zavarosban, amely az összeomlás óta ebben az országban kisarjadzott és átláthatatlanul megsűrűsödött és akkor, amikor sok régi jogszokásunkat, joggyakorlatunkat, bevált törvényeinket incidentaliter és tisztán a jus placeti segítségével kiforgatták és megváltoztatták, valóban meg kell állapítani, hogy központi hatalom erősebb még soha sem volt! Az, hogy erős központi hatalomra feltétlenül szükség volna, vitathatatlan. Különösen indokolják annak a szükségességét azok az események, amelyek az összeomlás után az országot végveszélybe sodorták, azonban ezektől az eseményektől teljesen távol álltak a törvényhatóságok, sőt tizenhat esztendő távlatából az is látható, hogy a konszolidáció megteremtésében oroszlánrészük van. Mert — kérdezzük — amikor a Károlyi Mihály-féle téboly következménye a proletárdiktatúra volt, ennek a bukása után közvetlenül a központi hatalom, avagy a vármegyék és a városok csináltak-e nyomban rendet? Tény, hogy az első percekben nem volt központi hatalom s amíg az újra éledett, bizony-bizony a vármegyéknek, a városoknak és a községeknek kellett az aléltságból felocsúdott társadalommal összefognia rendcsinálás végett! íme, meg nem hamisítható és vitathatatlan történelmi tény bizonyítja azt, hogy az említett tényezők gyors cselekvése nyomán és annak eredményeképen 49