Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene
János; jegyző: K. Farkas Dezső. Iparhatósági biztos: dr. Etter Jenő városi főügyész. Ipartestületi szék: székelnök: vitéz Matus Gyula, székalelnök: Kósik Ferenc, széktagok: Deutsch Samu, Pfaltz Tivadar, Rangl Antal, Szatzlauer Gyula és Erdélyi Lajos. Végül ideiktatjuk, hogy milyen foglalkozású és hány iparosa van Esztergomnak. Tehát van asztalos 30, aranyműves 1, bádogos 10, bognár 8, borbély 32, cipész 82, csizmadia 26, cukrász 5, cserép- és palafedő 6, droguista 3, esztergályos 6, építőiparos 55, férfiszabó 58, fehérneműtisztító 4, fényképész 5, fogműves 4, füzőkészítő 2, hangszerkészítő 1, himző 2, húsiparos 27, órás 10, orgonaépítő 1, rézműves 1, sütő 20, szíjgyártó 7, szitás és sodronyfonó 1, szűcs 2, takács 2, vendéglős 20, villanyszerelő 6 és üveges 5, kalapos 2, kádár 5, kályhás 5, kárpitos 4, kávés 1, kefekötő 4, kelmefestő 4, késes 2, kéményseprő 2, kovács 12, kosárfonó 2, kozmetikus 1, kőfaragó 4, köteles 1, könyvkötő 2, kötőszövő 3, kövező 1, lakatos, géplakatos és vízvezeték-szerelő 16, mázoló 8, műszerész 10, mézesbábos 2, manikűrös 1, molnár 10, nőszabó 23, női kalapkészítő 4, nyerges és kocsifényező 1, nyomdász 3, összesen 576 iparos. Esztergom egyesületei. Mielőtt a városban működő különböző célú egyesületeket sorra vennők, egyik tisztelt munkatársunk figyelméből tájékoztató sorok érkeztek hozzánk a végből, hogy emlékeztessük az olvasókat, 'hogy a ko^el nyolcvan év előtti múltban és attól fogva milyenek voltak Esztergom társadalmi viszonyai? Adjuk e sorokat úgy, ahogy vettük és adjuk annak az emlékezésnek, amely kell, hogy az utódokat érdekelje és kell, hogy a társadalmi élet új lendületet véve, Esztergom minden polgárát teljes egyakarattal a nemzeti kultúra és a testvériség szolgálatába állítsa. Az emlékezés a következő: „Egy emberöltőnek körülbelül megfelelő időt töltöttem a magyar Rómában. Szokásom volt megfigyelni az életet, az egyéneket, szokásokat és furcsaságokat. Szerettem tanulmányozni a társadalmi életet és annak a közre nézve megnyilvánuló jelenségeit és hatásait. Érthető tehát, hogy visszapillantok annak valamikor tartalmas, megértő társadalmi életére, amelynél közvetlenebb, kedvesebb és demokratikusabb élet kevés vidéki városban folyt. Az igaz, hogy ennek a városnak a társadalmában — bár az egyének egymástól sokban eltérő foglalkozást folytattak — azért volt megértés, kölcsönös becsülés és szeretet, inert alkotó elemei általában jelentékeny értelmi színvonalon álltak. Nevezetesen az 1850—1910. között számított hat évtized polgárai — iparosok és kereskedők — bensőséges lelki életet élő családok gyermekei voltak. Szüleik előtt az a cél lebegett, hogy a gyermekek külömbek legyenek, mint ők. Ezért már az iskoláknak jól nevelt csemetéket adtak, viszont az iskolák ilyen anyagból formálták a jövő nemzedéket. Általában megállapíthatom, hogy a polgári társadalom alkotó elemei a középiskolák négy-hat osztályának elvégzése, avagy az érettségi letétele után vették át apáik foglalkozásának folytatását akár a kereskedelmi, akár az ipari téren és attólfogva folyton arra törekedtek, hogy az általános műveltség feltételeit megszerezzék, vagyis az önképzésre való törekvés volt életük egyik nemes célja. Az is bizonyos, hogy apáikat közéleti szereplésükben rövidesen felváltották az előbbiek és a folyton élénk közszellem irányítása mellett a megye és a város fórumán dicséretesen megállták a helyüket. Ami pedig a demokratikus élet előállását és állandósulását illeti, kegyeletes érzésekkel kell megemlékeznem pl. boldogult Simor János példaadásáról. A székesfehérvári egyszerű csizmadiamester fiából esztergomi érsek, hercegprímás, 427