Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Az esztergomi iparosság nem elégedett meg azzal, hogy a saját létérdekeit ápolja s habár az otthona és a műhelye volt mindene, a köznek is teljes odaadással állott szolgálatára. Ennek a készségnek tulajdonítható, hogy az országban szervezett önkéntes tűzoltóságok között az esztergomi a harmadik volt. A hazai dalárdák között az esztergomi annak idején szerte az országban sikert-sikerre halmozott. Az esztergomi kereskedelmi és iparbank létesüiése és minden sikere az iparosság lelkes támogatásának tulajdonítható és az ipartestület szellemi rátermettségét egykor országszerte meleg elismerés kísérte. Nagyon természetes, hogy a szellemi haladásra való törekvés az iparos társadalmat annyira együttartotta, hogy az összejövetelek a magasabb célok érdekében sorozatosak voltak. Ezért a város fejlődése sokat köszönhet a saját iparosságának, amely sohasem zárkózott el a modern haladás követelményei elől még akkor sem, amikor evégből súlyos adóterheket vállalt. Abból az időből idézzük az esztergomi iparosság több értékes tagjának emlékét. Elsőnek említjük idb. Dóczy Ferencet. Egyszerű pékmester volt, telve ideálokkal. Az egykor híres lövészegylet, melynek egyik lövészmestere volt, az ő fiatal korában élte virágkorát. Az esztergomi önkéntes tűzoltó testület fenmaradása az ő érdeme volt. Az ipartestület az ő elnöksége alatt vergődött országos hírnévre. Az bizonyos, hogy mindez nem sikerülhetett volna neki, hogyha nem lettek volna lelkes munkatársai. Kik voltak ezek? Kovács Albert, Neumayer Károly, Waldvogel József és Sztahovits Jenő asztalosmesterek, Magyary László és Weisz Mihály kályhagyárosok és fazekas-mesterek, Farkas Tivadar, Matus Gyula, Bayer Antal és Károly kékfestőmesterek, Schalkház Ignác és Ferenc, Weixler Vilmos, Rothnagel János és László, valamint Berán Antal mészáros-mesterek, Draxler Alajos, Fekete Géza, Iványi Géza, Pelczmann Ignác és László szabómesterek, Hofbauer Antal borbélymester, Heischmann Ferenc és fia Ferenc szappangyárosok, nemes Tölgyesy Ferenc és Schuller Pál kéményseprőmesterek, Buzárovits Gusztáv, Laiszky János, Gerenday József és később Buzárovits utódja: Phylipp Conrád nyomdatulajdonosok, könyv- és lapkiadók, Wanitsek Rezső és Dudás Ferenc cipészmesterek, Dudás János, Mészáros József, Bury József csizmadia iparosok, Krechnyák Ferenc szíjgyártó és nyerges, Prommer Ferenc esztergályos, Gabanitz Ferenc és Hermann János ácsok, idb. Merényi Gyula és Globotsnigg József lakatosok, Szatzlauer János és Hűbner Antal cukrászok, idb. Sinka Ferenc, Pfalcz József, Kósik Ferenc és Toldy János építőmesterek, Vodicska János kőművesmester, Knorr János vasöntő és gyáros, Schenkengel Antal műszerész, Mayer János bádogos, Fritz György, Mann Lajos, Reitter József kocsigyárosok, Schleiffer Lajos szállodatulajdonos, Schwartz Albert bérkocsi-vállalkozó és egész sorozata a legkitűnőbb iparosoknak. Egyéniség volt minden egyes. Voltak közöttük állandóan komoly magatartású férfiak, voltak csendesek és hangosak, daloskedvűek és zárkózottak, kedélyesek és tréfakedvelők, meglepően olvasottak, világlátottak, de egyben megegyeztek: a politikában a nemzeti párt feloszlásáig egytől-egyig ellenzéki elveket vallottak. Neveik olvasása után ki gondolná ezt? Majdnem mind idegen nevet viselt, de magyar és kuruc volt izig-vérig valamennyi. Dóczy Ferenc elnök volt a haladás zászlóvivője. Különben csendes, minden szépért és nemesért lelkesedő férfiú. Nem volt szónok, de meggyőző, jól átgondolt érvelésével érvényesült. Az ő ellentéte Magyary László volt. Jól iskolázott, harsány hangú, tüzes szónok. Dóczynak lelkes támogatója és gondolatainak kitűnő tolmácsa. Kovács Albert, Neumayer Károly, Waldvogel József és Farkas Tivadar a józan mérséklet emberei voltak. Weisz Mihály, Iványi Géza, Draxler Alajos, Laiszky János, Wanitsek Rezső, Krechnyák Ferenc és Fritz György olyanok voltak, mint az élesztő a kovászban. Náluk 424