Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

Minden olyan egyesülés, amely valamely régi kultúra szolgálatát tűzi feladatául, arra törekszik, hogy megállapítsa a múltbeli haladás időszakait, az ezen időszakoknak eseményeit, feltárja azok alkotásait és általában nemcsak következtetésekre alapítsa megállapításait, hanem kétségbevonhatatlan bizonyítékokra is. Az ilyen egyesülés tehát az oknyomozó történelem és a régészet szolgálatát célozza. Ezzel a célzattal alakult meg 1895. évi február hó 5-én Esztergomban az Esztergom Vidéki Régészeti és Történelmi Társulat, amely tevékenységben gazdag fenállásának immár negyvenkét éves múltjára tekinthet vissza. A társulat életrehívásának gondolatát néhai Récsey Viktor bencés tanár és régész vetette fel és a megalakulás néh. dr. Knausz Nándor történettudós püspök nevéhez fűződik, míg a szervezés tekintetében Récseyn kívül néh. Rózsa Vitái bencés tanár és néh. dr. Walter Gyula (akkor az érs. tanítóképző tanára, később prelátus-kanonok, c. püspök és nagyprépost) buzgólkodtak. A kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályok szerint a társulat célkitűzése: „Esztergomban és vidékén (Esztergom, Bars és Hont megyékben) levő őskori, ó- és középkori régiségek felkutatása és gyűjtése ajándékozás, vásárlás, becserélés és ásatások eszközlése útján s azoknak a társulat székhelyén alapítandó régiségtárban való közszemlére és tudományos célra szolgáló rendszeres felállítása. A történelmi kutatás az illető vidék, elsősorban Esztergom megye és város monográfiájának előkészítésére irányul." Az alakuló közgyűlés fővédnökéül egyhangú lelkesedéssel néhai Vaszary Kolos bíbornok-hercegpríinás, tiszteleti elnökül dr. Knausz Nándor püspök, akad. tag, társelnökökül néh. Kruplanicz Kálmán és néh. dr. Pór Antal prelátus-kanonok, akad. tag, igazgatóul dr. Walter Gyula, múzeumörül néhai Némethy Lajos (akkor főegyházmegyei könyvtárnok, később érsek-vízivárosi esperes-plébános, történész és régész), főtitkárul pedig Rózsa Vitái választattak meg. Ugyanakkor alakíttatott meg a választmány is, még pedig olyan kiválóságokból, akik egyrészt tudományos téren működtek, másrészt a célkitűzést lelkesen pártolták. Negyvenkét év távlatába visszatekintve, szomorúan állapítjuk meg, hogy a legelőször megválasztott tisztikarnak és választmánynak 98%-a már jobb hazába költözött. A választmányi tagok közül ezidőszerint csak kettő él, nevezetesen dr. Fehér Gyula (akkor belvárosi plébános, pápai káplán, jelenleg prelátus-kanonok és nagyprépost) és dr. Kramrner György prelátus-kanonok. A társulat fenállásának negyvenedik esztendejében, 1934 dec. 30-án dr. Lepold Antal elnöklete alatt jubiláris közgyűlést tartott, mely alkalommal Sinka Ferenc Pál társulati igazgató meleg ügyszeretettel emlékezett a négy évtized küzdelmeiről, sikereiről, csalódásairól és törekvéseiről. Elmondotta, hogy „tevékeny esztendők után voltak meddő évek is, amikor a társulat életjelt sem adott magáról és azt újból kellett megszervezni és múzeumát a nyilvánosságnak átadni. A világháború és a forradalmak alatt a tudományos élet teljesen szünetelt és a múzeum zárva volt. Később a devalváció következtében a megváltozott életviszonyok válság elé állították a társulatot is. A tisztviselők ismételt fizetéscsökentése nemcsak a családokban és társadalmi osztályokban, hanem az egyesületekben is éreztette romboló hatását. A társulatnak tíz évvel azelőtt 340 tagja volt. Ez a létszám az elhalálozások, elköltözés, de főkép a tömeges kilépés folytán 81-re csökkent s e bajon csak új tagok gyűjtésével és a társulat átszervezésével lehetett segíteni. így 1934 végén a társulatnak öszszesen 188 tagja van. Ezután így folytatja: „A társulat azonban a válságos idők dacára is működik. Elég rámutatni a Szt. Imre-évben a várfokon elhelyezett Sobieski-emléktáblára, ugyanakkor az esztergomi vonatkozású régi helyszínrajzok, képek és emlékérmek kiállítására a Bibliothekában; a Katona Ist,381