Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ságra és születésre azonban különböznek egymástól. Ebben az intézkedésben jelentkeznek nálunk a rendi szervezetnek kezdeti alapjai. Amikor a patrimoniális királyságról emlékeztünk, sokakat tévedésbe ejthet az a körülmény, hogy amennyiben már több évszázaddal azelőtt a törzsek között az ország felosztatott, megtörténhetett-e, hogy azok javaikat elvesztették? Erre a kérdésre azzal felelünk, hogy ilyen jogfosztás nem következett be s mindössze az történt, hogy az ország területe, melyből igen jelentékeny rész amúgy is fejedelmi birtok volt, képletesen királyi birtoknak nyilváníttatott ugyan, de annak részeivel az uralkodó csak az esetben rendelkezhetett szabadon, hogyha a birtokló nemzetség kihalt, vagy hűtlenségbe esett. Ilyen esetekben a birtok a királyra szállt (koronavagyon), vagyis a király tekintélyének gyarapítását szolgálta. Amint említettük, a királyi vagyon földbirtokban egyike volt a legnagyobb terjedelmüeknek, sőt azt mondhatni, hogy ha területileg nem is alkotott összefüggő egészet, lényegében legalább is az ország felének számított. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a magyarság létszáma, mely a honfoglaláskor legfeljebb százezerre volt tehető, István trónralépése idejében sem gyarapodott oly mértékben, hogy az ország egész területét meglakhatta volna, s különben az időközi véres kalandozások is emberáldozatba kerültek; de ettől eltekintve, a még nomád pásztoréletet élő törzsek létfeltételeik biztosítása érdekében inkább a síkságot választották és vették birtokukba, így tehát óriási terjedelmű más területek maradtak, még pedig ha nem is egészen lakatlanok, de feltétlenül gazdátlanok. A fejedelmi magánvagyont tehát anélkül lehetett megnövelni, hogy másoknak a honfoglaláskor szerzett jogai sérelmet szenvedtek volna. Az már most egészen természetes, hogy ez a vagyon gondozás és hasznosítás nélkül nem maradhatott és ebből folyik István királynak ama további rendelkezése, hogy az uradalmakra osztassék fel. így történt, hogy az országban negyvenöt királyi uradalom alapíttatott és abban az időben ezek az uradalmak voltak a későbbi időben létrejött vármegyéknek az alapvetői. Az uradalmak központjai biztonság kedvéért azokra a helyekre kerültek, amelyeknek területén már várak voltak, vagy létesültek. Ilyen uradalmi központ lett Esztergom is nemcsak azért, mert vára volt, hanem azért is, mivel a város még a rómaiak korából fontos kereskedelmi gócpont volt és maradt, de bizonyára azért is, mert ehhez a helyhez a királyt a fejedelmi székhely múltjának és családi hagyományainak tisztelete is kötötte. Az esztergomi királyi uradalom messze vidékre terjedt úgy a Duna bal, mint jobbpartján. Annyi bizonyos, hogy a volt Pilis vármegye is hozzátartozott. Szt. István korából származó adataink szerint az esztergomi várhoz tartozó királyi uradalom — melynek kiterjedéséről már emlékeztünk — már a szent király uralkodása idejében kezdett terjedelméből veszíteni azáltal, hogy jelentékeny része az esztergomi egyháznak adományoztatott és az is tény, hogy a későbbi Árpádházi királyok szintén kevesbítették a még megmaradt birtokrészt azzal, hogy abból ugyancsak az említett egyház részesült. Ily körülmények között az esztergomi várszerkezet, t. i. a királyi uradalom, annyira megkisebbedett, hogy IV. Béla trónralépése idejében alig számbavehető terület maradt. Esztergom várterülete, t. i. maga a vár és legközelebbi közvetlen környéke is megfogyatkozott IV. Béla idejében azáltal, hogy a váralját 1239-ben városépítés céljára az érseknek adományozta és az esztergomi királyi uradalom látszólag végleg megszűnik 1270-ben, mert ekkor V. István azt teljes terjedelmében az érseknek adja, azonban 40