Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

nerek, kézművesek és magántisztviselők, akik nagynehezen, de teljes igyekezettel tanulták a nehéz mezei munkát. E tekintetben egy érdekes esetet mondott el néhai Etter Gyula, volt prímási uradalmi felügyelő. Oroszokat kért és kapott. Amikor ezek megérkeztek, kilépett egy a többi közül és német nyelven kért kihallgatást. Elmondotta, hogy ő Oroszországban cári közjegyző volt és nem ért a mezei munkához. Azt is előadta, hogy nem bírta tovább a tétlenséget és ha visszaküldik, még öngyilkosságra is kész. Etter Gyula megsajnálta a szegény embert és nemcsak irodai munkára használta, hanem bizalmasává is tette. Természetes, hogy Etter — akinek szívjósága köztudomású volt — az orosz közjegyzőt különleges bánásmódban részesítette. A hadikórházak. Ilyenek nemcsak a tábor területén létesültek, hanem a város is telve volt kórházzal. A sebesült és beteg foglyokat részben a Kolos-, részben az érseki Vörös Kereszt-kórház fogadták magukba, nagy részük azonban a főgimnáziumban, főreáliskolában, óvónőképzőben és egyéb iskolákban talált elhelyezést. Egy megható esetről is meg kell emlékezni. 1914 szeptemberben történt, hogy rendkívül sok orosz sebesült érkezett és ezeket — tiszteket és közembereket — különböző helyeken vették ápolásba. A tiszteket elsősorban az érseki Vörös Kereszt kórházban helyezték el, de mivel ott már nem volt férőhely, azoknak egy része a Kolos-kórházba került. Az érseki V. K. kórház sebesültjei között volt egy szőke, igen fiatal, szinte lányosarcú tiszt, aki aránylag könnyebb sebbel került oda. Ez a következő napon az ápolókat és az orvosokat németül folyton arra kérte, hogy tudakolják meg, nincs-e az Esztergomba érkezett sebesült tisztek között egy Adlersberg nevű orosz főhadnagy? A délutáni órákban több esztergomi hölgy ment a V. K. kórházba az ismerős önkéntes ápolónőket látogatni. Ezek között volt Vargháné Országh Franciska is, aki megkérdezte tőle, hogy miért érdeklődik ama bizonyos Adlersberg iránt? Azt felelte a hadnagy, hogy egy ezredben szolgáltak és attól fogva, hogy ő megsebesült, annak sorsáról mit sem tud, holott ez az ő testvérbátyja. Vargháné akkor az összes kórházaknál telefonon érdeklődött s kiderült, hogy a Kolos-kórházban tényleg ápolnak egy Adlersberg nevű orosz tisztet. Amikor ezt az ifjú hadnagynak elmondotta, az azt kérte, hogy vagy a bátyját hozzák 'hozzá, vagy őt vigyék a bátyjához, mert könnyebb volna a szenvedés, hogyha egymás mellett lehetnének. Nos, a kérést teljesítették és a két testvér találkozása oly megható volt, hogy a körülöttük levő sebesültek és ápolószemélyzet sírva fakadtak. Nemsokára egy orosz ezredest hozott a sebesültszállító vonat. Ez a hatalmas termetű katona térdlövéssel került a fogságba és a seb akkor, amikor Esztergomban kórházba került, üszkösödött volt annyira, hogy azonnal műtétet Kellett rajta végrehajtani. A műtőorvos mondotta el, hogy az ezredes nem engedte magát elaltatni és cigarettával a szájában nézte végig, hogy hogyan vágják el a felső lábszárát. Amikor — mondotta a szemtanú — éppen végső mozdulatot végzett a fűrész, az ezredes fájdalmában kettéharapta a cigaretta vastag szopókáját, azután kérte, hogy a levágott testrészt adják a kezébe. Ez meg is történt és amikor az elvágott darabot kézbe vette, megcsókolta azt és csak ezután alélt el. A hálának egy érdekes esetéről is emlékezni kell. Egy sebesültszállítmánynyal egy orosz közlegény rettenetes sebbel érkezett. Golyó járta át az arcát és mindkét állkapcsa szét volt roncsolva. Ez az ember irtózatos kínok között könyörgött, hogy segítsék őt meghalni. Az orvostudomány azonban segített rajta. Megoperálták és sebészi műtéttel olyan állapotba hozták, hogy lassan-lassan rágni is tudott. Ez az ember akkor, amikor mint gyógyultat vissza akarták utalni a táborba, kérve kérte az érseki Vörös Kereszt-kórház akkori ig. főorvosát, néhai dr. Huszár Gyulát, hogy hagyja őt munkája ellenében a kórház területén. Ez bizonyos tárgyalások után sikerült és az orosz ott is maradt. Ő volt ,314