Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

rekben voltak. A tűzoltásban a város egész felnőtt lakosságának részt kellett vennie és a fogattulajdonosok vízhordásra voltak kötelezve. Tűz esetén arra törekedtek, hogy az égő épületet környező többieket megóvják. A már lángban álló épület oltása egy volt a lehetetlenséggel. Azt legfeljebb lerombolták, széthúzgálták és a tűzfészket úgy oltották el. Nagyobb veszély idején megtörtént az is, hogy a környező objektumokat is le kellett rombolni, hogy a tűz terjedésének gátat vessenek. Mint kortörténeti szokást kell feljegyezni, hogy tűz esetén különösen az ácsok voltak kötelesek az oltásban részt venni, ők pedig ezt kiváló buzgalommal teljesítették, mert hiszen az új építkezésnél kereseti lehetőségek nyíltak. Távol legyen tőlünk, hogy a tisztes ácsiparosoknak emberbaráti készségét rideg üzleti vállalkozásnak minősítsük, azonban miért örül az üveges, hogyha a jégverés az ablakok ezreit zúzza be? Hiába! Amíg ember él e földön, az önzés sem szűnik meg soha! Nos, egyszerre csak bekövetkezett az az idő, amikor gépet állítottak a tűzoltás szolgálatába. Hát bizony kezdetleges és gyarló szerszám volt az az úgynevezett gólyanyakú fecskendő, amellyel néhai való Kapa Mátyás városgazda igyekezett tüzet oltani. Ez a gép — már amennyire a forróság és a füst engedte — közvetlenül az égő épület mellé állíttatott és úgy hat-tíz méternyi magasra és távolra köpködte a vizet. Azt hagyták reánk a rossz nyelvek, hogy bizony azzal kevésre mentek. Ma — ha még találhatók — ezek a fecskendők csupán múzeális értékkel bírnak. A technika fejlődésével együtt járt olyan tűzoltógépek építése is, amelyek erős szélkazánokkal, mesterien kieszelt szívó- és nyomószerkezettel készültek és nyomóképességük olyan hatalmas lett, hogy a vizet arra alkalmas szállítótömlőkben — anélkül, hogy a géptestet a tűzbe kellett volna vinni — jelentékeny távolságról lehetett nemcsak szállítani, hanem jó 18—20 méternyi magasra, vagy távolra lövelni. A mult század hetvenes éveinek találmánya volt ez és mondani is felesleges, hogy a tűzoltás terén korszakot alkotott. Amikor ez az új géptípus megszületett, az esztergomi önkéntes tűzoltóság már régebben megalakult, azonban meg kellett elégednie egy szerényebb géppel, az ú. 11. községi fecskendő-típussal, amely, ha egyelőre nem is volt szívóberendezéssel ellátva, a gólya-fecskendőtől abban mégis különbözött, hogy nyomó- és szállítóképessége az utóbbiét sokszorosan felülmúlta. Ezzel a beszerzéssel, nemkülönben az időközben előállított egyéb kéziszerekkel kezdődött a nagymultú és érdemekben gazdag önkéntes tűzoltóság valódi tevékenysége és ettől fogva majdnem tisztán a polgárság áldozatkészségére utalva fejlesztetett az. A fejlesztés terén elévülhetetlen érdemeket szerzett néhai idb. Dóczy Ferenc. Ez a férfiú egyszerű pékiparos volt, azonban lelke telve volt ideálokkal, emberies érzésekkel és szeretettel és amíg küzdelmes munkában tevékenykedett, pihenő idejében nemcsak érdeklődött a fórumon felvetődött közkérdések iránt, hanem minden nemesebb célkitűzés harcos katonát talált benne. Mint önkéntes köztüzoltó lépett az intézmény kötelékébe és főparancsnokká érdemesült. Mint ilyen, oly lelkesen fogta fel hivatalát, hogy érette súlyos anyagi áldozatokat is hozott. így pl. amikor azt tapasztalta, hogy a tűzoltás sikerét károsan befolyásolják a vízszerzési mizériák, kiküzdötte a városnál több bővizű közkút létesítését. Azután a szenttamási hegyen levő városrész védelme érdekében a város segítségével gondoskodott egy csapadékvíz-gyűjtő nagy medencéről. De tovább kell mennünk! Budapesten 1885-ben országos kiállítás volt. Ezt megtekinteni idősebb Dóczy Ferenc is elment. A kiállításnak a tűzoltást érintő anyaga között különösen feltűnt neki egy gőzfecskendő s annak láttán és használhatósága felett annyira fellelkesedett, hogy azt a saját felelősségére és saját számlájára nyomban megvette. Ugy számított, hogyha azt Esztergomban működésben bemutatja, sikerülni fog az illetékeseket arra hangolni, hogy a város a vételárat megtéríti. Hát 20 305