Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

s amíg a férfi munkások a különböző ipartelepeken foglalkoznak, addig a családtagokat a mezőgazdasági és a szőlőmunkák kötik le. Szőlőtermelés. A vármegye megmaradt területén történelmi megállapítás szerint már a rómaiak művelték a szőlőt és mindenesetre lehetséges, hogy annak müvelése azóta állandósult. A szőlő a mult század utolsó negyedéig általában a dombok oldalain tenyészett és amikor a filoxera a hegyi szőlőket elpusztította, ama községekben, amelyeknek 'határaiban a futóhomok jelentkezik, a homoki telepítésre tértek át. Ez utóbbi területek ma is megvannak ugyan, annak dacára, hogy a hegyi szőlők újratelepítése a mult század 90-es éveiben megkezdődött. Arról, hogy a régi területek teljesen benépesültek volna, még ma sem beszélhetünk s legfeljebb azt mondhatjuk, hogy kb. annak egyharmada újíttatott fel. Sok gonddal és fáradsággal jár a hegyi szőlők fenntartása, mert ezek általában kötött talajban gyökereznek és emiatt a szénkénegezés elengedhetetlen. Arra, hogy a termelők az oltvány-telepítésre térjenek át, sem a kezdet idején, sem ezidőszerint nem lehet számítani, mert amint a méhészetről és a selyemtenyésztésről megállapítottuk, hogy a nép iparvidéken van foglalkoztatva, úgy az oltványok gondozására szintén nem jut idő. A szőlőfajtákat illetőleg Esztergom vármegyében a filoxera-pusztítás előtt többféle fehér és fekete fajtat műveltek. Így jelentkezett a budai fehér, a fehérmézes, a hárslevelű, az ezerjó, a sárfehér, a juhfark, a gohér, az apró fehér, a szerémi zöld, a fehér és vörös dinka, míg a fekete fajtákból a kadarka és a rácfekete. Ezek a fajták adták Lábatlan, Süttő, Piszke, Tokod, Dorog, Kesztölc és Esztergom legkitűnőbb borait, amelyek a borvidékek elnevezése előtt már neszmélyi borok néven kerültek forgalomba és voltak keresettek. A filoxera-pusztítás után bekövetkezett homoki telepítésekre az ország különböző helyein bevált olasz rizling került, míg az előbb említett fehér és fekete fajtákat általában mellőzték. Igaz, hogy a kisebb szőlőbirtokosok ma is ragaszkodnak a régi fehér fajtákhoz, ellenben az egykor a Buda hegyvidékivel szemben erős versenytársul jelentkezett fekete fajták teljesen mellőztettek. Nézetünk szerint akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy az olasz vörös borok hovatovább fogyasztás tárgyai, az a meggyőződésünk, hogy különösen a kadarkának újratelepítése és művelése teljesen indokolt és kifizető lenne. Disz- és hajtató-kertészet. Ami a díszkertészetet illeti, annak a vármegye székhelyén: Esztergomban nagy múltja van. Zrednai Vitéz János érsekről való emlékezésünkben ismertettük azokat a függőkerteket, amelyek a várdomb déli oldalán létesültek és amelyek a külföldi látogatókat éppúgy lebilincselték, mint ahogy Mátyás királynak gyönyörűsége telt bennük. Azóta évszázadok forogtak el és hogyha Vitéz János érsek ma feltámadna, bizonyára kedve telnék abban, hogy a mai város gyönyörű fásításával, parkjaival és díszkertjeivel Budapest után az első virágos város. A vármegye területén a községekben levő kastélyokban és úri villákban szintén örvendetesen fejlődik a díszkertészet kultusza. Ami a hajtató-kertészetet illeti, e tekintetben annak meghonosítása bolgár testvéreink küzdelmes kezdeményezésének tudható be. A bolgárok a mult század 80-as éveiben kezdtek Esztergom város területére beszivárogni és itt ama termőterületekből béreltek, amelyeknek öntözését a közvetlenül elfolyó patakokból biztosíthatták. így bérelték a város területéből a zsidódi (Kenyérmezei) patak mellett levő földeket és a szentléleki patak mentén a magánosok földjeit. Esztergomban addig sem volt, de azóta sincs a magánosoknak konyhaés hajtató-kertészete s mindössze egy próbálkozásról tudunk, nevezetesen bizonyos Majtényi József 1912 tájban valami két holdnyi területen akart a bolgároknak versenyt támasztani, azonban sem azzal a dologkészséggel, amely a bolgárt jellemzi, nem bírt, sem pedig olyan hozzáértést és kitartást, mint amilyet a bolgár tanúsít, elsajátítani, illetve kifejteni nem tudott. Eszerint a bolgár 213;