Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

annak tisztikara megértő szellemével és kifogástalan magatartásával a város társadalmában általános tisztelet tárgya volt. Az ezred legénységi állományának fegyelmezettsége és mindig tisztességes viselkedése példaszerű volt. Ily körülmények között érthető tehát, hogy Esztergom város közönsége szeretetteljes búcsúztatásban részesítette az ezredet és forró könnyek között vált meg azoktól az esztergomi fiúktól, akik — mint önkéntesek — az ezred kötelékében szolgáltak. Augusztus hó 4-én indult el Esztergomból a 26-ik gyalogezred, melynek búcsúztatására eljött Bars és Hont megyék népe és Esztergom vármegyének minden faluja. A vasúti állomás környéke feketéllett a búcsúztatók ezreitől s amint lassú méltósággal kirobogott a drága terhet szállító katonavonat, siralom völgye lett Esztergom... Részletezni a világháborúnak a háziezreddel kapcsolatos eseményeit olyan feladat, amely egész törtérrelmet igényel annyival is inkább, mert Bars, Hont és Esztergom vármegyék fiai nemcsak a háziezred keretében szervedtek, véreztek és haltak, hanem a m. kir. 14-ik nyitrai honvédgyalogezredben és mint huszárok, tüzérek stb., egyéb kötelékekben is. Ez a feladat katonai írókra vár és annak megoldása csakis a világháború történetének keretében lesz lehetséges. Esztergom vármegyének és Esztergom városának minden arra hivatott tisztviselője feladatának magaslatára emelkedett nemcsak akkor, amikor a mozgósítás által követelt idegfeszítő és felelősségteljes feladatokat dicséretes sikerrel megoldotta; nemcsak a közel négy évig tartott folytonos ujoncozási munkálatokban és a hadrakelt seregek igényléseinek biztosításában, hanem minden olyan kérdésben, amely a háborúval összefüggött. Minden elismerést megérdemelt az a munka is, amelyet a tisztviselői kar a hadba vonultak családjainak gondozása körül kifejtett, nemkülönben az az igyekezet és gondosság is, amellyel a közélelmezés nehézségeit leküzdötte. A vármegye területén csupán Esztergom városa volt az a hely, amely a harctéri sebesültek és betegek számára kórházaknak alkalmas férőhelyekkel rendelkezett. A város területén a háború kitörésekor három kórház volt, nevezetesen a Kolos-kórház, az érseki vöröskereszt és a csapatkórház. E három intézet együttesen sem fogadhatott be többet négy-ötszáz betegnél és ezt is csak úgy tehette meg, hogy minden más célú férönelyiséget felhasznált. 1914 augusztus végével pedig egyre sűrűbben érkeztek a kórházvonatok és a három kórház egyszerre megtelt, minek következtében gondoskodni kellett új helyiségekről. így lett tartalék kórház a Szent Anna-zárdából, a gimnáziumból, a reáliskolából, a kanonoki házak második emeleti helyiségeiből, a papnevelőbői, a szentgyörgymezői árvaházból stb. Ugyanazon esztendőnek szeptember havában a hadifogoly-táborban fellépett a kolera, melynek az orosz és szerb foglyok közül ezrek estek áldozatul. Ekkor a táborban még nem volt kórház és mert Esztergomot nem volt szabad megfertőzni, a megye területén kellett férőhelyekről gondoskodni. E tekintetben legalkalmasabbnak látszott a táborral szomszédos tokodi bányatelepnek akkor lakatlan munkástelepe. A táborban az év vége felé már felállítottak egy barak-kórháztelepet, majd később ennek szomszédságában egy elkülönítő kórházat, mindazonáltal nem egyszer megtörtént, hogy az Esztergomba irányított kórházvonatokat férőhely hiányában másfelé kellett irányítani. 1914—15 telén a táborban a kolerát sikerült ugyan megfékezni, azonban ekkor a foltos hagymáz lépett fel és követelt sok ezer áldozatot. Ezt a veszedelmet később úgy sikerült megfékezni, hogy a hadifoglyok földkunyhóit felégették és szilárd anyagból álló laktanya-épületeket emeltek. 1916-tól fogva azután hasonló veszélyek nem fenyegették a tábort. Érdekes megemlíteni, hogy a városban foganatosított 157