Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

gom hírnevének ez a feltűnési viszketegből indított hajsza annak idején sokat ártott és a kudarc a főispán tekintélyének sem vált hasznára. Miként már említettük, a vármegye önkormányzatának gyengítését a centralisztikus törekvések 1848-tól fogva folyton célozták. Ez a törekvés 1903-ban új meglepetéssel szolgált. Államosítattak a megyei számvevőségek és a megyei pénztárak s a büszke vármegyék, amelyek eladdig önmaguk gazdálkodtak és jól sáfárkodtak a közvagyonnal, kénytelenek lettek tűrni, hogy gazdasági önállóságuk megszűnik s ezzel együtt az az erkölcsi önállóság is, amely meg nem alkuvó, gerinces tisztviselőket állít az élre! .. . Habár e szerint a megyék tisztikarának addig biztosított állásfoglalását határozottan befolyásolta az a helyzet, hogy járandóságaikat az állampénztárból kapták, a megye közönségének szabad véleménynyilvánítási joga akkor még nem csorbult. Erre mutat ama tény is, hogy amikor 1903-ban a KhuenHéderváry kormány következett, Esztergom vármegye közönsége a július 13-iki közgyűlésen oly értelmű határozatot hozott, hogy feliratban tudatja a kormánynyal, miszerint azt „csak a törvény és az alkotmányosság jegyében folytatandó tevékenysége esetén fogja támogatni". A katholikus egyház világi feje: XIII. Leó pápa elhalálozván, Esztergom vármegye közönsége augusztusi közgyűlését az emlékezésnek szentelte s amennyiben Deák Ferenc születésének századik évfordulója is bekövetkezett, az ez irányban rendezendő ünnepségek tekintetében is határozat hozatott. Ismeretes, hogy 1903-ban Galíciában Chlopi község környékén nagyarányú hadgyakorlatot tartottak és azokon I. Ferenc József is megjelent. Azt megelőzőleg a magyar országgyűlésen az ellenzék állandóan követelésként állította fel az önálló magyar nemzeti hadsereg szervezését és az azzal összefüggő egyéb —- a nemzeti jelleget kidomborítani hivatott — jelvényeket. E követelésekkel szemben a kormány és annak pártja — természetesen bécsi parancsszóra — ellentétes álláspontra helyezkedett és ez a magatartása eredményezte az ellenzék részéről az obstrukciót, vagyis azt az állapotot, hogy a parlamenti tárgyalások menete végnélküli beszédekkel, folytonos vitákkal és névszerinti szavazásokkal akasztatott meg. Válaszul erre, a király kiadta Chlopiban szerkesztett hadiparancsát, amelynek tartalma az volt, hogy a király fenntartja a hadsereg közös és egységes voltát. Egyebekben ez a hadiparancs a „magyar néptörzset" azzal fenyegeti meg, hogy ha követeléseivel fel nem hagy, mérhetetlen szenvedésnek nézhet eléje. A kilátásba helyezett szenvedések alatt mi más volt érthető, mint az, hogy ha a „magyar néptörzs" tovább okvetetlenkedik, úgy reá nézve el fog következni az elnyomatás korszaka. Csak természetes, hogy az 1867-iki kiegyezés nyomán alkotmányát visszanyert Magyarország lelkes ellenzéke ezt az üzenetet kihívásnak tekintette és jelentékenyen megerősödve, az országgyűlési obstrukciót oly szervezetten folytatta, hogy a Khuen-Héderváry kormánynak le kellett vonnia a következtetéseket. Az említett kormány lemondása után, gr. Tisza István alatt megalakult az új kabinet. Tiszának az volt az elgondolása, hogy a makacsul kitartó ellenzéket bizonyos katonai vívmányok megcsillogtatásával leszereli. A miniszterelnöknek ez a törekvése az ehenzék további ellenállására vezetett és oly méretű kitörések vo'.tak, hogy a további tumultuózus jelenetek megfékezése érdekében Tisza a képviselőház tárgyalásainak „nyugodt folyása" végett szigorított házszabályokat kívánt érvényre juttatni. Ez a cselekvés azonban csak növelte az ellenzék ellenállását s ezt látva, a miniszterelnök egyrészről a szigorított házszabályok érvényesítése érdekében, másrészt, hogy az ellenzék erőszakos fellépésének egyszersmindenkorra véget vessen, fegyveres parlamenti őrséget szervezett. 151