Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

ez határozatba ment és a közkívánalomnak Palkovics megfelelt, 1849 január 28-án a megyebizottság tagjai összehívattak, közgyűléssé alakultak és miután a debreceni országgyűlésnek, továbbá a honvédelmi bizottmánynak határozatait kihirdették, a közgyűlés az országgyűlést törvényesnek nyilvánította, rendelkezéseinek magát alávetette s ennek bizonyságául üdvözlő felirat küldését is elhatározta. Ebben az időben már gondoskodott az osztrák önkényuralom arról is, hogy a magyarság cselekvését minden vármegyében és városban jól megfizetett kémekkel ellenőriztesse, tehát a közgyűlés határozatáról is gyorsan tudomást szerezve, rövidesen egy zászlóaljnyi osztrák gránátossal ismételten megszállatta Esztergomot s annak Horváth nevű ezredes parancsnokát oly utasítással látta el, hogy amennyiben a megye állásfoglalása lázadásnak minősül, az abban részeseket haladéktalanul fogassa el. A gyászmagyar ezredes minden lelkifurdalás nélkül követte ezt a parancsot, de a megyei tisztikarból — mivel a többi idejekorán elmenekült — csupán Szabó Alajost sikerült egy bizonyos K-er névre hallgató esztergomi polgár besúgása alapján letartóztatnia. Szabót a hadbíróság lázadásban való részvétel miatt akasztásra ítélte, azonban ez az ítélet utólag öt évi várfogságra mérsékeltetett. Szabó elfogatása után Horváth ezredes Palkovics Károly után vetette magát, kihirdettetvén, hogy e férfiút, — mint a lázadás főbűnösét — élve, vagy halva, kézre kell keríteni. Palkovics azonban ekkor már a nemzetőrség által őrzött túloldali Karva községben tartózkodott. Erről értesülve, a gyáva ezredes orgyilkossággal akarta Palkovicsot láb alól eltétetni. A gyalázatos cselekedetre az esztergomi dunagőzhajózási társaságnak bizonyos Förster Ferenc nevű raktárfőnöke vállalkozott oly módon, hogy népies viseletbe öltöztetett osztrák katonákkal hajóra szállt és Karvára igyekezett Palkovics kézrekerítése végett. Hogy-hogy nem, a túloldalon lévő nemzetőrség előtt gyanús volt ez a hajó s ezért a Muzsla határában levő Csenke pusztának dunaparti részén fedezett ütegeikből lőni kezdték, mire az visszaereszkedett Esztergomba. Ez a Förster Ferenc különben mindaddig, amíg a magyar ügy válság elé nem jutott, annak érdekében igyekezett cselekedni, majd — miként láttuk — bizonyára júdáspénz ellenében — az ellen fordult. Gaz jellemére és kapzsiságára jellemző, hogy a Palkovics elleni vállalkozásnak meghiúsulása után az osztrákokat is ki akarta játszani, amennyiben egy hajót jó pénzért a honvédség kezére kívánt juttatni, de leleplezték és Horváth ezredes e kétszínűségéért agyonlövette. Palkovics Károly attól fogva, hogy Esztergom vármegye nemzeti ellenállásának vezére lett, -— bár élete állandóan veszélyben forgott, — minden igyekezetét arra irányította, hogy a magyar ügynek szolgálatokat tegyen s a megyének túloldali részén, különösen az osztrákok vizi közlekedésének folytonos meggátlásával el is ért sikereket. Arról már emlékeztünk, hogy Esztergomot másodszor is megszállatta az osztrák hatalom, de azt nem említettük, hogy a megszállást követőleg Andrássy József császári helytartósági tanácsos is megérkezett s mint teljhatalmú, u. n. „királyi" biztos, 1849 február 15-én megkezdte „rendcsináló" munkáját, amely legelsősorban abban nyilvánult, hogy a régi tisztviselők helyébe „megbízható és megválogatott" császárhű gyászmagyarokat nevezett ki. Esztergom vármegye és Esztergom város ettől fogva egészen április 24-ig állandóan a császári katonaság megszállását és zaklatását volt kénytelen elszenvedni, annyival is inkább, mert Eszterházy Pálnak Érsekújvárnál szenvedett veresége után Neustadter tábornok 3000 emberével és Jellasics visszaszivárgott lovasaival hatalmába kerítette a túlsó vidéket, majd annak biztosítása után katonáival Esztergomba jött. Mielőtt Neustadter elhagyta volna a párkányi oldalt, szigorú parancsot adott ki a „lázadók", nevezetesen a nemzeti 130