Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

kietlen pusztasággá változtatták.

1 Ily körülmények között csak a szatmári békekötés (1711) után következett be az a lehetőség, hogy a megyében új élet kezdődjék. Annak bizonyítására, hogy valóban megkezdődött a megújúlás, Esztergom megye községeinek akkori állapotáról elég legyen annyi, hogy az 1715-iki összeíráskor 45 helységben már 1363 háztartás jelentkezett. Itt meg kell jegyeznünk, hogy ebben az időben Esztergom megyéhez még több olyan község tartozott, amelyek később más vármegyékbe osztattak be. Ami az iparűzést illeti, az 1715-iki összeírásból az is érdekes, hogy ekkor Esztergom vármegye községeiben 40 különböző foglalkozású önálló iparost számláltak meg. A vármegyei önkormányzat további tevékenysége. Esztergom vármegye a török iga alól történt felszabadulása után — amint tudjuk, — megkezdte az újjászervezést. Minthogy azonban a kuruclabanc küzdelmek a további fejlődést lehetetlenné tették, ismét bekövetkezett az az állapot, hogy a székhelyet változtatni kellett és a megyei igazgatás megbénult. A majdnem teljes tétlenségre kényszerült megyei élet 1714 május 8-án indult meg. Ekkor tartotta a vármegye első közgyűlését Keresztély Ágost hercegnek, mint 1701-ben kinevezett főispánnak, elnöklése mellett Esztergomban, majd a közgyűlések 1716-ban és 1721-ben ismétlődtek. 1725-ben érdekes esemény adta elő magát a vármegyénél. Ekkor ugyanis III. Károly kegyelméből gróf Eszterházy Imre érsekprímás lett Esztergom megye főispánja, azonban a királyi leiratban az örökös főispáni minőség mellőztetett.

2 Ez a körülmény érthető feltűnést keltett s a nemes vármegyének közel ötven évig kellett várnia, amíg az említett címzés elmaradásának okát megtudhatta. Mária Terézia ugyanis 1774-ben tudatta a kancelláriával, hogy főpapi személyeket a jövőben nem fog főispánoknak kinevezni. Nincs ugyan nyoma annak, hogy az esztergomi káptalan kérdésessé tette-e az örökös főispáni minőség elmaradását, azonban hinnünk kell, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, mert másként a királynő ugyancsak 1774-ben nem hívja fel arra, hogy a prímások e minőségének jogalapjait tisztázza.

3 A káptalan ezt okmányszerűleg nem tudta ugyan bizonyítani, azonban mégis sikeresen védelmezte azt az álláspontot, hogy amennyiben az érsekek évszázadokon át örökös főispánok voltak és amennyiben a Nagy Lajos király által 1351-ben alkotott törvények ezt a minőséget említik, kell, hogy az esztergomi érseket az örökös főispánság állandó jogszokás (Usus facit) alapján illesse. Hinnünk kell, hogy a királynő ezt az érvelést elfogadta, mert 1776-ban Batthyány József érsekprímást kifejezetten örökös főispánul ismeri el azzal a hozzáadással, hogy ez utóbbi minőségében állandó helyettesről kell gondoskodnia. Említettük már, hogy a török kitakarodása után 1691 január 17-én tartotta Esztergom vármegye első tisztújító közgyűlését, valamint azt is, hogy a második hasonló közgyűlés 1696 január 23-án tartatott s ekkor szlavniczai Sándor Menyhértet választották alispánná. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy ez a tekintélyes férfiú annyira bebizonyította rátermettségét és képességeit, hogy 1721-ig tölti be hivatalát annak dacára, hogy 1719-ben 1 Esztergom várm. követeinek 1711-ben a pozsonyi országgyűléshez intézett emlékirata a vármegye nyomorúságos állapotáról. E. vm. levéltára. 1711. 2 Hajnik I.: örökös főispánság. 3 L. Értekezés a tört. tud. köréből. XIII. kötet. 121