Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene

lett. Számos per és bonyodalom támadt, míg végre évek múlva itt-ott sikerült az igazságot kideríteni s ebben a törekvésben rendkívüli szolgálatokat tettek az érseki és káptalani levéltárak, amelyeknek anyagát gondos kezek még 1543 előtt szerencsésen elmentették. A további bajok ott jelentkeztek, hogy a vármegye és a város lakossága kétségbeejtően meggyérült, aminek következtében a gazdálkodást munkás kezek hiánya miatt felvenni alig lehetett s különben fokozta a tehetetlenséget az is, hogy kevés volt a lábas jószág és majdnem semmi a vetőmag. Családi leveles ládáknak sárgult papírjai és öreg bibliáknak egykor fehér, de az idők folyamán szürkére vált kezdőlapjai bizonyítják, hogy mennyi küzdelembe kerültek ezek a perek és mennyi pénzbe az új beszerzések. Nos, nagy üggyel-bajjal végre is megindult az élet, folyt is közel két évtizeden át mindaddig, amíg a Lengyelország felől érkező II. Rákóczi Ferenc kék-piros, szűzmáriás zászlói meg nem jelentek az északi Kárpátok által védett magyar határon ... * * * Mielőtt az osztrák elnyomatás ellen a nemzet szabadságáért megindult legendás küzdelemnek Esztergom vármegyét és Esztergom várost érintő részleteinek ismertetésére térnénk, folytatnunk kell azoknak az eseményeknek felsorolását, amelyele a vármegyei élet újjászületésére vonatkoznak. 1690-ben Széchenyi György volt az esztergomi érsek és ősi jogon Esztergom vármegye örökös főispánja. Tőle származik az a levél, amelyet Nedeczky Sándorhoz intéz és amelyben Nedeczkyt helyettes alispánnak kinevezi oly megbízatással, hogy a vármegyei szervezet és önkormányzat visszaállítása tekintetében szükséges előmunkálatokat a komáromi alkapitány közreműködésével kezdje meg. Nedeczky meg is felelt ennek a megbízatásnak olyan készséggel, hogy — amennyiben ebben az időben még nem volt meghatározott székhelye a megyének — a tisztújítás 1691 január 17-én Bucs községben már meg is ejtetett s annak eredményeképen első alispánná Konkoly László, másodalispánná pedig Sándor Imre választattak meg és ugyanakkor töltettek be a többi tiszti helyek is. A Nedeczky Sándor által folytatott szervezési tárgyalások a korábbi állapot tisztázása végett Komárom vármegyére is kiterjedtek és feltétlenül szükséges volt végleg megállapítani azt, hogy melyik megyéhez mely községek fognak tartozni? A XV. században ugyanis Esztergom megyébe volt bekebelezve Héreg, Tardos és Tarján. Ezek a községek a szervezéssel Komárom megyéhez csatoltattak. Tárgyalások folytak az egykori Pilis vármegyével is és ezeknek eredményeül Esztergom megye az addig odatartozott Ákospalota, Zamárd, Bajon (az idők folyamán végleg elpusztult három helység), továbbá Csév, Kesztölcz, Pilismarót s végül Pilisszentlélek községekkel bővült. Esztergom vármegye 1696 január 23-án ismét tisztújítást tartott. Az ezt megejtő közgyűlés Bátorkeszi községben folyt le és ekkor szlavniczai Sándor Menyhért, Bajna földesura, lett a vármegye alispánja,

1 aki ezt a tisztét 1721-ig töltötte be. A vármegye területi rendezése és közigazgatásának szervezése ezek szerint megtörtént ugyan, de gondoskodni kellett a közrend és közbiztonság érdekében is. E végből alakíttatott a vármegyei rendészeti intézmény s ekkor született meg a pandurság, melyet a vármegyék egészen a XIX. század utolsó felének közepéig fenntartottak. Ezeknek a közbiztonsági szerveknek központi vezetőit és járási tisztjeit a nemesi rendből a megye közönsége választotta. A köz1 Később bárói rangot nyert, utódai pedig grófi rangra emelkedtek. Róla és utódairól majd több helyen emlékezünk. 111