Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KÖRNYE

TATABÁNYA A második világháború harcai a mai város területén 1945. március 21-én értek véget. Az itt élő németeket is érintették az 1945 utáni kitelepítések. 1946-ban államosították a szénbányákat. 1947 októberében e település önálló léte megszűnt, mert névadója lett a régi településekből létrehozott új városnak. Nem volt könnyű városrendezői feladat a a különböző településekből, a hozzájuk tartozó kolóniákból, a más-más jellegű lakó- és iparterületekből olyan egységes szerkezetű várost megtervezni, létrehozni, amely egyként megfelel az ipari centrum és a megyeszékhely támasztotta követelményeknek. A városközpont helyét már az első tervek Bánhida külterületén, az 1950-es évek eleje óta épített Újvárosban jelölték ki. Itt épültek fel a középületek is. Az autóbuszközlekedés 1948-ban indult meg. Új lakótelepeket emeltek Bánhida külterületén: Sárberek 1975-től, Kertváros 1953-tól, Dózsakert az 1960-as évek végétől, a Gál István lakótelep 1982-től épült. Tatabányára települt a BHG Híradástechnikai Vállalat, a Magyar Acélárugyár Tatabányai Egysége, az Egyesült Villamosgépgyár, az Országos Bányagépgyártó Vállalat, a Delta és a Mikrolin Szövetkezet. Az új lakótelepekkel párhuzamosan kiépültek a kereskedelmi, egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézmények. A megyei közintézmények jelentős része Tatabányára került, az e célra emelt székházakba. 1952-ben megépült a megyeháza épülete, 1953-ban a Megyei Rendőrkapitányság, 1976-ban a Megyei Postahivatal, 1975-ben a Pénzintézetek Székháza, 1979-ben a Crossbar Központ, s 1986-tól itt működik a Megyei Bíróság és a Megyei Főügyészség. 1956 előtt KÖMI tábor volt a város területén. Iskolarendszere is 1945 után indult fejlődésnek. Az általános iskolák mellett 1946-ban Tatabányán (Otelep) kezdte meg működését a későbbi város első gimnáziuma, melynek jogutódja az 1966-ban létrejött Árpád Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola. 1949-ben alapították a Péch Antal Bányaipari Technikumot, továbbá az Ipari Gimnázium Bányaipari tagozatát, a későbbi Bányaipari Technikumot, 1952-ben kezdte meg tevékenységét az MTH 314. sz. Intézete a 314. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet jogelődje, megépült a Bányaipari Diákotthon, 1966-ban megnyílt Újvárosban az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, mely 1969-től Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskolaként folytatta munkáját. 1972-ben önállóvá vált a Vas László Egészségügyi Szakközépiskola, 1963-ban létrejött a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola, és végül 1987-ben megkezdődött a tanítás a Bárdos László Gimnáziumban. 1964-ben önállósult a Dolgozók Gimnáziuma. 1990-ban kezdte meg működését a megyeszékhelyen a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. A közgyűjtemények közül elsőként az 1952-ben megnyílt Megyei Könyvtár, az 1965-től önállósult Városi Könyvtárhálózat és az SZMT Központi Könyvtára jött létre. 1971-ben került Tatáról Tatabányára az első múzeumi gyűjteményegység. 1975-ben nyílt meg a Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum (ma Tatabányai Múzeum), 1979-ben a Kernstok Terem, 1988-ban pedig a Szabadtéri Bányászati Múzeum. A megyei jogú városban 1992-ben kezdte meg munkáját a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának fióklevéltára. 1985-ben megépült a Közművelődés Háza. A város lakossága 1947-ben 39 000, 1970-ben 66 223, 1984-ben 77 000, 1990-ben 74 227 fő volt. Tatabánya területén 1987-ig bányásztak szenet, ekkorra az utolsó akna is kimerült. KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS, BAPTISTA EGYHÁZ Plébániája ma is Óváros néven szerepel. A részvénytársaság mint kegyuraság 1903. októberére gróf Széchenyi Miklós győri megyéspüspökkel egyetértésben bányalelkészséget hozott itt létre, melynek élére a Seedoch Károly került. 368