Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

KOMÁROM - ÉSZAK-KOMÁROM

ÉSZAK-KOMÁROM is csekély értéket képviselnek, s a szabad királyi városokban egy jobb karban lévő ház annyit ér, mint Komáromban 40 vagy több: a nagyobbakat sem véve ki. A házak többnyire, még a jobbak is, nádból és sövényből készítvék és igen silányak."(Acsády Igánc: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. 1720-21. Bp. 1896. 436.1.) Az 1720-as összeírást áttekintve kiderül, hogy sem Esztergom, sem Komárom környékének nem volt más reális piacközpontja, mint maga a megyeszékhely. Komárom sajátosságai pl. a halászat, a molnárság, a hajóvontatás, a hajókészítés, a hajóvontatásra és egyéb szállításra is szerveződött szekeresgazdák köre. A Komárom vármegyei falvakon túl több Esztergom vármegyei falu is Komáromot tekintette piacának: Kőhídgyarmat, Kicsind, Sárkány, Kisújfalu. A kiváló minőségű földeken gazdálkodó párkányi és csallóközi jobbágyoknak termékeik értékesítése problémát jelentett, mivel a nagy gabonafelvásárló helyek Győrben és Pesten működtek. 1745. március 16-án adta meg Mária Terézia Komáromnak a szabad királyi városi jogokat, amelyet az országgyűlés 1751-ben emelt törvényerőre. A város külső képének alakulását természeti katasztrófák is befolyásolták. 1718-ban, majd 1767-1768ban tűzvész, 1763-ban földrengés pusztított a városban, ami a korabeli leírás szerint: "Csaknem az egész várost... kőrakássá változtatta... a városháza is összeomlott és a magisztrátus a maga üléseit..., a ... Csejtey Kertben tartani kényteleníttetett,... az épületekben vallott károk becsülyét,... mely is 1169 házakban az akkori olcsóság szerint is 160 165 forintra tétetett. Némely még életben levő tisztes öregnek állítása szerint az összedűlt épületek omladványai között elvesztették életüket 85 személyek, a megsebesítetteknek nincsen száma." Trócsányi Zoltán: Az 1783. évi földrengés után, amikor a fél város elpusztult, az uralkodó át akarta telepíteni a várost a Duna jobb partjára, ahol a földrengés hatása mérsékeltebb volt. A komáromiak azonban az ősi helyen maradtak, ott építették újjá városukat. Az 1784-1787-es első magyarországi népszámlálás szerint 1424 házban 2736 család élt, népessége 11 970 fő volt. 61 papot, 797 nemest, 21 tisztviselőt, 664 polgárt, 1 parasztot, ez utóbbi kettő 474 örökösét, 1657 zsellért írtak össze. Népességszáma alapján a magyarországi városok sorrendjében a 14. helyen állt, Komáromban többek között takácsok, mészárosok, gombkötők, sebészek, serfőzők, csizmadiák, fazekasok, molnárok, szűcsök dolgoztak. Lakosai közül több mint ezer embernek adott munkát az ipar (504 mester, 419 segéd, 128 inas). A megye faipara a 17-18. században fellendült fakereskedelemből nőtt ki. Ennek központja Komárom lett. A komáromi hajóácsok és asztalosok híresek voltak. Tíz gőzüzemű fűrésztelepről tudunk, ebből is a leghíresebb a komáromi Milch-féle gőzfűrésztelep. 1820-ban Komárom városában már 4 hajóépítő céh működött, amely régi hajók javítása mellett már újak építését is vállalta. Említést érdemel a 18. században alakult molnár céh. A későbbiekben, a naplóleoni háborúk tanulságait levonva, Komáromot az ország legnagyobb katonai központjává fejlesztették ki. Az Ovárat és az Újvárat körülvevő erődrendszer a 20. század elejéig épült. A Nádor vonal - amelyet József nádorról neveztek el - már a napóleoni háborúk alatt készen állt. A két főváros, Bécs és Buda között Komáromnak volt a legnagyobb stratégiai szerepe. Ez igazolódott be az 1848-49-es szabadságharc idején. Komárom várának védelmében több mint ezer Esztergom vármegyei és majd kétezer Komárom vármegyei polgár is részt vett. A komáromi helyőrség létszáma a szabadságharc alatt elérte a 30 000 főt. 1849. áprilisában a Görgey Artúr vezette felvidéki hadsereg is ideérkezett, s így Komáromban és környékén mintegy 60 000 fős magyar sereg összpontosult. Vele szemben állott a 80 000 fős osztrák-orosz sereg. E jelentős erők ütköztek meg 1849. április 26-án, július 2-án, 11-én és augusztus 3-án. 1849-ben a vár erődítményeire támaszkodva Klapka György tábornok csapatai a hadtörténelemben ritka, ún. védekező ütközeteket vívtak. A világosi fegyverletétel után még hetekig állt Komárom vára. 1849. szeptemberében maga Haynau érkezett falai alá, és személyesen vezette az átadásról szóló tárgyalásokat. Klapka ezen nem volt hajlandó részt venni. A vár 1849. szeptember 27-én került osztrák kézre. A megállapodás értelmében a várat elhagyó legénység és tisztikar menlevelet kapott. A város a kiegyezést követően megindult a modern iparosodás útján. A fejlődés fő iránya a hajózás és a textilipar lett. A "Magyar folyam- és tengerhajózási Rt." 1898-ban Komáromban épített hajóműhelyt. 225