Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza

A TELEPÜLÉSEK LEÍRÁSA ÉS BIBLIOGRÁFIÁJA - KOCS

KOCS KOCS Az elnevezés alapjául szolgáló személynév a török eredetű kos főnévre vezethető vissza. Bél Mátyás szerint a falu nevét a lakosok változtatták Koss-ból Kocsra. A Koss elnevezést egy pecséten lévő — valószínűleg kost ábrázoló - ábra igazolja. A község területén római település nyomai is találhatók. Okleveles említése 1237: Ruch, Kuch 1325: Kwch, 1332: Kooch. 1325-ben Fekete Pál birtoka. 1332-ben vámoshely. Róbert Károlytól kapott vámjogot, melyet később Nagy Lajos király is megerősített. A település 1372-ben a Pokiak, később az Enyingi Török és Héderváry-Battyáni Benedek birtoka volt, majd 1526-ban Bakity Pálé, aki királyi adományként kapta. A falu az 1529-es Bécs elleni török hadjárat során elpusztult, de lakói többször is visszatértek. Teljes elnéptelenedésére 1594-ben került sor, amikor Szinán pasa csapatai feldúlták és lerombolták. 1612-ig az egész vidék puszta volt. 1612-ben Enyingi Török István a Kiskunságból református magyar telepeseket hívott a faluba, azzal az ígérettel, hogy 6 évig az adófizetés és a szolgálat alól mentesülnek. Jelentős könyvtárral bíró református elemi iskolája az 1600-as években alakult. 1715-ben 70 jobbágy- és 14 zsellércsaládot írtak össze Kocson. 1727-től a falu földesura Esterházy József. 1747 tavaszán a faluban tűzvész pusztított, ekkor sok ház elpusztult. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Ferenc birtoka. 363 házban 510 család élt, népessége 2351 fő volt. 3 papot, 102 nemest, 21 polgárt, 189 parasztot, az utóbbi kettő 196 örökösét és 289 zsellért írtak össze. Fényes Elek 1848-as leírása szerint a falu környezete sík, néhol dombos. Két szőlőhegye van, az egyik a Nagy- vagy Lencsehegy, a másik a Badacsony. Közelében található a régi Tekevár maradványa. Jó szántói, két legelője és egy salétromfőzője van. A telkes gazdák száma 217, házas zsellér 136, házatlan 33, nemes 86. 1850 után Kocs egy ideig a járási főszolgabíróság székhelye volt. Társadalmi, gazdasági és kulturális életének mozgalmasságára utal, hogy már 1907-ben bejegyezték a Komáromi Kir. Törvényszéken a Kocsi Hitelszövetkezetet, 1911-ben a Kisgazda Kört, 1923-ban a Római Katholikus Ifjúsági Egyesületet, 1924-ben a Levente Egyesületet, 1926-ban a Református Ifjúsági Egyesületet, 1927-ben az Iparos Kört, 1929-ben a Református Leánykört, a Stefánia Szövetség helyi fiókját, 1930-ban a Polgári Lövészegyletet, 1934-ben az Önkéntes Tűzoltó Testületet. Az említetteken túl sikerrel működött 1941-ben az Andics József vezette énekkar. 1948-ban létesült a Vadásztársaság. A 30-as évektől saját fenntartású népkönyvtárat működtetett a település. Nevezetessége a keserűvíz-forrás, melyet Corvin Mátyásról neveztek el. Az itt palackozott vizet még Amerikába is szállították. A II. világháború harci eseményei 1945. március 19-én értek véget a faluban. Több termelőszövetkezete Aranykalász néven 1963-ban egyesült. 1975-től 1988-ig Tata városkörnyéki települése volt. Lakóinak száma 1990-ben 2738 fő volt, területe 5832 ha. NÉPRAJZ Földrajzi nevei a történelmet és a területi adottságokat idézik. Burgundia (az 1600-as évek elején Bajorországból jött telepesek nevezték el így); Sóstói-dűlő (a keserűsóról kapta a nevét) Csicsó (a török hódoltság idején elpusztult községről); Keserűvíz-telep; Istenkúti-nádas vagy Síráskert (1683-ban Kara Musztafa elöl a lakosság ide menekült, a törökök a nádast felgyújtották. A kocsit vagy könnyű szekeret Kocs - kézműves kisiparosai (bognár, kerékgyártó, kovács) fejlesztették ki. Először 1267-ben említették. A koczy alak első előfordulása 1469-ből való. A kocsit részletesen 1518-ban 215