Hol sirjaink domborulnak

A temetőkápolna kriptájának "C" oldalán a második sor 2. fülkéjében Nyugszi csikvatsártsi MIKLÓSSFY ENDRE jogi igazgató 1790-1865 Esztergomban születettédesapja Miklósffy Imre Esztergom várme­gye első alispánja volt. Jogi tanulmányainak befejezése után a Főkáptalan jogi igazgatója lett. A Boldosgágod Szűzről elnevezett Szent Ferenc rend eszter­gomi zárdájának apostoli ügynöke volt. A felfeszitett Üdvözítőnek dicsőségére, a fájdalmas Istenanyának tiszteletére és elfeledhetetlen drága szülői áldott hamvainak há ládatos emlékezetére építette a temetőkápolnát 1835-ben. E szöveg a kápolna homlokzatán, vörösmárvány táblán olvasható­A kápolna alatti kriptát a család tagjainak temetkezési helyéül szánta. Elhunyt életének 75. hivataloskodásának 49. évében. Mivel a család utolsó férfi tagja volt, régi hagyomány szerint a zárólap felső szélére a családi címert lefelé fordítva vésték fel. A kápolnát azóta többször újították fel és ma már máshonnan ho­zott halottakat is ott ravatalozzák fel, akriptában a.családta­gokon kivül más halottakat is elhelyeznek a fülkékben. I/lo/17 Teljesen elhanyagolt, füvei benőtt kettős sir, rajta karcsú két méter magas szürkegránit obeliszk. A rávésett felirat* ERLICH CSALÁD EHRICH LIPÓT hercegprímási ' pincefelügyelő 186o-1919 EHRLICH LIPCTNÉ sz. Takler Emma 187o-1978 Drága felejthetetlen MÓCZIX ANI szül, 1891 november 3o megh. 19o9 julius 13 Boldog, mert lelke az égbe szállt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom