Hol sirjaink domborulnak
- H \ 1932 április 2-án jelentette meg a "Századok évszámai" cimü munkáját. Ebben a magyar történelem fontosa ob évszámainak grafikai ábrázolása szerepelt a Z-ZGÍ. században. Eszel a 12 darabos sorozattal az volt a. célja, hogy a tanuló ifjúság tudását a történelmi ismeretek megszerzéséhez könnyebbé és eredményesebbé tegye. A vezetése alatt álló gyakorló iskolába jártak hospitálni a tanítóképzés növendékek, akiket szinten C irányított és minesit ett Iskolán kivül szívesen vállalt kulturát szolgáló feladatot, igy 1926 december 19-én ismeretterjesztő előadást, 1935 december 5-én az "Anyaságról" tartott előadást, 1937 március 15-án az ünneei beszédet mondta a Szentgyörgymezci Olvasókörben. A szentgyörgymezői temeteben népes családján kivül regi tanitványai közül sokan kisérték utolsó útjára. I/I3/4 Oazos, elhanyagolt sir. -liányzik róla a fej fa /sir emlék/. : bánia nyilvántart ás á bél tudtam meg, hogy a sírban nyugszik: IZYCENI KAEC1Y 1379-1963 ss felesége _ A "7> A--T-.-1 : 0 r: károly Érsekújvárban született, a nég; ..czéniskoláját i 13?3-ban az 3~zt s$r"~u"i 1 .~ l-ritckézzzben kanta r.p-r t-itől oklevelét. Kesztclcön kezdte meg elemi iskolai, majd később neriskolai pedagógusi munkáját. 19ol-ben megnősült, egy leánygyermekük született. Az I. világháborút az orosz ás az olasz fronton harcolta végig. A háború után tovább tanított, munkásságát díszoklevéllel ismerték el.. IS28-ban nyugdíjazták, utána nem vállalt munkát, csendesen élt Szentgyörgymezőn az rrvház üitca 1 /ma Deasevffy / alatti házában. hagy szenzáció volt Szentgyörgymesen, amikor -akkoriban ritka- személygépkocsit vásárolt és vitte családját kirándulni. -A - IIv világhá-eo-ru-s helyzetben-e.-z e- ssemályg-énkocsi-ját is beuivták katonai szolgálatra. 1963-ban veserákcm halt meg. A sírhelyet a család nem váltotta