Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

— Még arra kérlek, uram — folytatta Julianus —, ha ottvesznék én es, miként Ottó fráter három társa... És sönki közülünk vissza nem térne, ne veszejtsd el kedvedet, segéld az utánam követközőket, valakik csak elindulnak Keletre. Ne sajnáld a pénzát, késéretöt, gondot, fáradalmat. Valamint münk sem sajnáljuk testünköt, életünköt. Az érdem, hogy elszakadott feleinket Jézus híveivé, ország részévé teszöd, téged illet Isten előtt s Ó nem fog megfeledköznie rólad. — Mindönt megteszök, valami tőlem telik, fráter. Induljatok nyugodtan. Imádságaink késérnek utatokon. Megölelte Julianust és vállon csókolta. Az ajtóig vele ment s elérzékenyülten bocsátotta el. Julianus tisztában volt a király szándékaival. Tudta, nemcsak a keresztény hívők seregét akarja térítéssel gyarapítani, hanem az ország magyarságáét is a betelepítéssel. Világos volt előtte, hogy Szent István példáját kívánja követni. Ahogy az első király megtérítette az új haza népét, úgy kívánja megtéríteni ő a régi hazáét. De még mint katona is a szent király nyomdokain járt. Mert kívánhatott volna-e hívebb, keményebb, harcratermeltebb sereget, mint Magna Unngaría népének serege. Mennyivel különb s megbízhatóbb had lenne ez, mint az örökkön torzsalkodó, a magyarokra irigykedő, tőlük egy kissé mindég félő kunoké. S mint országló férfiú, mily biztosan támaszkodhatnék idebent is új seregére a falánk, zsarnok urakkal szemben. Hiába lenne minden zúgolódás, pártütés, meg kellene hajolniok a király akarata előtt. Nem huzakodnának annyit Endre úrtól kicsikart birtokaik védelmében. Az új sereg, egyesítve a szabad vitézek, királyi jobbágyok, várispánságok leromlott seregével, ismét hatalmas erőt jelentene idebent is, kifelé is. Meg lehetne újítani a züllés piszkos hullámai között hányódó országot. Egy hazában együtt minden magyar, ez Szent Istvánhoz s nagy Árpádjainkhoz méltó gondolat. Tudja a király, mit akar. Julianusnak még jobban tetszett, hogy ezekről a tervekről semmit sem szólt. Magában tartja a megvalósulásig. 83