Esztergomi helikon

Tartalom - II. FŐVÁROS – EURÓPA ORSZÁGÚTJÁN

— így. nagyúr. — No, lásd — mosolyodott el a király türelmetlenül —, méges röndbcn vágynák az ügyek. — Neköm azkor még más kérésöm es vala — vágott neki elszántan Julianus s fölemelte hangját. — Most, hogy az országot annyi csapás éré... — Minő csapás? — vágott közbe türelmetlenül, elkomorodó arccal a király. — Döghalál vala Üllőn... baromvész több vidékön... Nemötök villongása Nyugaton... Béla úr őnagysága menekülése... — Térj dolgodra, fráter — sürgette bosszúsan a király s erősebben, szaporábban ütögette csizmája orrával a padlót. — Meghala Johannes érsök atyánk es... — Isten nyugosztalja. Térj dolgodra, mondám. Ügyeim sürgetnek. Ha nem lennél papi férjfiú, bé sem engedtek volna. — Gondolncxi kell üdvösségödre, uram — folytatta határozottan a fráter, előbbre tolta mezítelen ballábát s még erősebben a király szeme közé nézett. — Az üdő eljár fölötted es, nagyúr, bátor kerál vagy s hatalmadat sok nép, nagy föld tisztöli. Egy nehéz, sok bajval-gondval megvert élet alkonyán... — Tám csak nem nézöl oly vénnek? — kérdezte tettetett vidámsággal, de szűkölő tekintettel. — Nem, nagyúr, erőd teljességében vagy még. — No azért. — De a vénség férgei láthatatlanul es rágnak, őrölnek, nagyúr. Azért, ha Mennyek országában igazi érdömöket kévánsz, tedd, hogy társakat vehessek magam mellé s elmönjek abba a tartományba, hol elszakadt vércink, levédiai őseink ivadékai sötét pagányságban élnek s hasztalan várják az Evangéliom igéjét. Erősen figyelte a királyt. Endre úr elővette jobbkezét, megvakargatta őszszel kevert szakállát, szemöldökét fölhúzta, alsó ajkát előretolta. Töprengett — de lehet, hogy a még egyre behallatszó vitatkozást figyelte s Julianusról egészen megfeledkezett. Hirtelen fölütötte a fejét, úgy, hogy befont haja meglendült. — Mintha hallottam volna már erről, fráter. — Én szólék róla, mikor itt valék, nagyúr. — Nem Ugrin érsök úr vala még itt? — Úgy vagyon, nagyúr. — Igenyöst, igenyöst... Valamit hallék... Hogy Kunföldre kévánsz mennöd... Ez igön szükséges is, immár intézkedek felőle... De mit keresnek ott magycriak? Sohasem hallék róluk. — Nem Kunországról van szó, nagyúr, hanem Magna IJngariáról. — Magna Ungaria! — kiáltott föl a király meglepetten. — Hát mért nem mondod? Benne vagyon krónikáinkban es! 77