Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat második évkönyve
Titkári jelentés az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat működési állapotáról
— 10 — kr. A valóban élvezetes est sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a Schedl Arnulf és Borovicska Adolf vezetése alatt álló főgymnasiumi ének- és zenekar; a legfokozottabb várakozásnak is megfelelt Hellovits Karolin. Brenner Juliska, Perényi Irma úrhölgyek, úgyszintén Felsenburg Gyula és Magurányi József urak művészi zongorajátéka. De a műsor legkimagaslóbb pontja dr. Czobor Béla, egyetemi m. tanárnak előadása volt, ki a kiállítás történeti csoportjának egyházi részéről tartott magvas, vonzó és tanulságos fölolvasást. A választmány nem is késett a közreműködöknek szives készségükért és fáradozásukért hálás köszönetét nyilvánítani. Társulatunk, kettős céljának megfelelőleg úgy a régészeti mint a történelmi irányban, az elmúlt évben is iparkodott erejéhez képest feladatának megfelelni. A Szentkirály-földeken 1895. évben megkezdett s az Évkönyvben már ismertetett ásatást sikerrel folytattuk és egyúttal be is fejeztük. Hálás köszönettel tartozunk a múzeumőrnek, Némethy Lajos esperes-plébános úrnak a munkálatok vezetésénél kifejtett fáradhatatlan buzgóságáért; valamint Schedl Arnulf bencés-tanár úrnak az egész terület pontos fölméréseért és lerajzolásáért. Esztergom történetének földerítésére is történt egy lépés. Némethy Lajos úr »Török-világ Esztergomban® cimű legújabb munkáját felajánlotta a társulatnak azzal a kijelentéssel, hogy a nyomdai