Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat második évkönyve

Adalékok Esztergammegye és vidékének legrégibb történetéhez. Dr. Wertner Mórtól

unokahugainak, Fülöp leányainak örökösödési követeléseit kifizette volna, azért kénytelen volt vejétől a neki adott birtokrészt elvenni és Fülöp leányainak adni, továbbá Vinczének a tőle elvett birtokrész fejében száz márkát fizetni. A tatárjárás azonban más fordulatot adott a dolognak. Fülöp leányai és maga Keled a tatárok gyilkos kezei alatt elvérzettek és az akkori helyzet nem igen kedvezett a birtokügyek rendezésének. Csak 1243. oklóber havában lehettek rajta az érdekelt felek, hogy ügyüket rendezzék. Keled özvegye Matha és fiai László, Fülöp és Gergely kinyilatkoztatták a pécsi káptalan előtt, hogy a Fülöp leányai és saját atyjuk Keled után rájok esett orjavai birtok feléről sógoruk, Vincze javára száz márkányi ellenérték mellett véglegesen lemondanak és azt átengedik, a birtok másik felét pedig hatvan márkáért akarják eladni. Vincze a nevezett káptalan előtt negyven márkát bizonyos Joákim comesnek, kinek Keled örökösei ezzel az összeggel tartoztak, a hátralékos busz márkát pedig készpénzben Keled fiainak adta át. Béla király 1244. márczius 21-én megerősítette Vínczét, akkoron Esztergammegye főispánját, az orjavai birtok tulajdonjogában

1). Két fiút hagyott hátra maga után: Istvánt, ki 1278-ban mint kalocsai érsek halt meg, és Keledet. 2) Vinczc után 1255. junius 1-én Honlpázmán nb. Jákó a főispán.

3) Az illető okirat azt mondja, hogy Márton bánnak ő a „fráter"-e. Ezt azzal egészítem ki, hogy ő e bán egyik fivérének a fia, s hogy a Hontpázmán nemzetség hontmegyei (valószínűleg Szuhai) ágából származott. Főispánságán kivül mit sem tudunk felőle. Jákó e megyének utolsó világi főispánja. 1264. május 6-án

4) Tűrje nb. Szent gróti Fiilöp (1262. óta) esztergami érsek már e megyének örökös főispánja („comes perpetuus"), mely méltóság tőle kezdve századokon át az esztergami érsekek kezében maradt. Igaz ugyan, hogy III. András 1300. január 29-én a megyét Divék nb. Barla és Jaroszló fivéreknek adományozta ; de ez nem tartott sokáig és csak Gergely érsek elleni sakkhúzás volt. ») Fejér IV. 1. 341. 2) Lásd ezekről: a ^Horvátiak elek czimii dolgozatomat a „Századok" 1897. évi folyamának 515—517. old. 3) Knauz, Mon. eccl. Strig. I. 431. 4) Wenzel, III. 107.