Esztergom Évlapjai 2009

Miklós Tamás: Egy ismeretlen periodika: Háborús Esztergomi Hírek (Forrásismertetés)

tózkodott ekkor a városban. 1 7 Ez annyiban térhet el a valóságtól, hogy a ren­delet értelmében azokat is számba kellett venni, akik adott pillanatban nem tartózkodtak a lakhelyükön, de számítani lehetett közeli hazatérésükre. Az ő adataikat legközelebbi hozzátartozójuk, esetleg lakásadójuk bemondása alapján kellett feljegyezni. Továbbá azt is bele kell számítani, hogy minden bizonnyal nem mindenki jelent meg az összeíráson. Februárban Endre László nyilas belügyminiszter felmentette Sudár Jó­zsefet polgármestersége alól, mert a szovjetek első megszállásának az ideje alatt úgy nyilatkozott, hogy a szovjetek különbül viselkedtek, mint a néme­tek. 1 8 így a város polgármester nélkül maradt. Februárban a város vezetését Schuszter Antal vette át. 1 9 A menekült légó sérülteknek és a betegeknek 1945. február 26-án, azok­nak a menekülteknek pedig, akiknek nem volt közhatósági beosztása, febru­ár 27-én kellett jelentkezniük a Kolos kórház udvarán, hogy kitelepítsék őket. Fejenként maximum 300 kg csomagot vihettek magukkal, az élőállato­kat és a bútorokat azonban hátra kellett hagyniuk. Szükség esetén a lebonyo­lításhoz a karhatalom alkalmazását is kilátásba helyezték. 2 0 Pohárnok Jenő, a Győri Nemzeti Hírlap főszerkesztője ezt írta ezzel kap­csolatban újsága hasábjain: „Egy sarkon dobobiak. Összeverődik 40-50 ember, férfi és nő vegyesen. [...] Azt do­bolják, hogy a menekülteknek közellátási nehézségek miatt el kell menni a városból, itt és itt jelentkezzenek elszállításuk ügyében." n A kitelepítés ellen elsősorban Serédi Jusztinián hercegprímás szállt szembe. A front időszaka alatt a Prímása Palotában kb. 80 zsidót, illetve el­lenállót bújtattak. Amikor megkeresték a hercegprímást a német parancs­nokságról a város kiürítésével kapcsolatban, ő nem engedett. Be sem enged­te a tiszteket, csak a kapuban volt hajlandó tárgyalni velük. Serédi bátor tár­sakra lelt dr. Etter Jenő volt polgármester, dr. Eggenhoffer Béla kórházigazga­tó, és dr. Rajner János kórházigazgató helyettes személyében. 2 2 Március 3-án és 4-én voltak kötelesek az 1923-30-ban született férfiak bevonulni. Reggel 8 és délután 4 óra között kellett jelentkezniük a IV. Béla 1 7 K-EMÖL V 2 a Esztergom város pm. iratok 883/1945. sz. ügyirat 6. 1 8 Bády 48. 1 9 H. E. H. 7. sz. (1945. február 22.) 2. 2 0 K-EMÖL V 2 a Esztergom város pm. iratok 883/1945 sz. ügyirat, 12. 2 1 Pohárnok Jenő: A sebzett kupolájú dóm tövében elhagyottan él Esztergom népe. Győri Nemzeti Hírlap. X. évf., 47. sz. (1945. február 28.) 2. (Továbbiakban: Pohár­nok) 2 2 Bády 47. 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom