Esztergom Évlapjai 2009
Beke Margit: Esztergom, a Magyar Sión
Nagy tiszteletnek örvendett a dómhoz épített Alamizsnás Szent János kápolnája, ahol a Szent részére Pázmány Péter ezüstkoporsót készíttetett és síremléket emeltetett fölé, amelynek kriptájába szívesen temetkeztek az esztergomi érsekek. A főoltár dísze Eszterházy Imre rendeletére Georg Raphael Donner-féle Szent Márton szoborcsoportja lett. Szelepchényi György/166685/ pedig a papságra készülőknek új szemináriumot létesített Emericanum néven /1682/. Az érsekeknek két palotájuk volt a városban, az egyik a nyári lak, amelyet Lippay csodálatos szabadtéri szobrokkal látott el és ezt újította fel Barkóczy prímás. Az érsekeknek nem állt szándékukban elhagyni e várost, ezt bizonyítja, hogy Batthyány József /1776-99/ Melchior Hefele tervei alapján 1778-81 között új prímási palotát építtetett, itt helyezte el értékes könyvtárát, valamint az ország területéről gyűjtött és vásárolt - köztük Bél Mátyás - kéziratos anyagát. Esztergom városa Lotharingiai Károly és Sobieski János győztes csatája nyomán 1683. október 27-én szabadult fel a török uralom alól. 2 6 Másnap a romokban lévő templomot felszentelték és a Bakócz-kápolnában Sobieski Te Deumot intonált hálaadásként. A város azonban oly mértékben pusztult el, hogy érsekei egyik városból sem szándékoztak abba viszszatérni. Mentségül szolgáljon az, hogy Esztergom várát és az Érseki Vízivárost erődítmény címén a király lefoglalta, igy a tulajdonviszonyok sokáig nem rendeződtek. A város újjáéledését viszont segítették az érsekek és a kanonokok. A Vízivárosban lakott az érseki és káptalani birtokok rendezésére és kezelésére prefektus. 2 7 A XVIII. században a ferencesek Szent Anna és Szent Kereszt templomainak és kolostorainak, a jezsuiták kolostorának és templomának az építése folyt, akárcsak a szentgyörgymezői templom, valamint a szenttamási kápolna Galgóczy János bőkezűségéből. 2 8 A Bakócz kápolnában az alapítványi misék elmondására javadalmas papot nevezett ki az érsek, közülük Széless György személye emelkedik ki. Ő volt az, aki a székesegyház akkori állapotát részletesen leírta. 2 9 Az új templom építésének a tervével Barkóczy József /1761-65/ hercegprímás foglalkozott. A székesegyház köré építendő érseki paloták, szeminá2 6 Beke Margit: Esztergom felszabadulás 1683-ban.=Vigüia 1984. 64-66. 2 7 Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom - megye és város múltjából 16841714. Esztergom 1892. 13. 2 8 Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei. Budapest 1937. 281. 2 9 Ludovicus Némethy: Series parochiarum et parochorum archidioecesis strigoniensis. Strigonii 1894. 300, 306., cf. Széless György: Az esztergomi Szent Adalbert székesegyház. Esztergom, 1998. 106