Esztergom Évlapjai 2000

RÓNAY Gábor: Egy német zsoldos Esztergom-vidéki és budai kalandjai 1686-ban

rülj rajtuk. Hát szabad ilyesminek megtörténnie? Ha édesapám figyelmeztetését megszívleltem volna, akkor mind ezt elkerültem volna'." Az ostrom viszontagságait és a harc forgandóságát Dietz mester jól érzékelteti, egyben a „pogány hősies eltökéltségét" sem becsüli alá. „Bár a törökök gyakran összeszedték magukat (egy-egy nagy bombázás után) és sűrű harci kiáltások közepette rárohantak ütegeinkre, a mi tartalékunk és a [magyar] védelmi osztagaink nagy hősiességgel mindég viszszaverték őket, jól forgatván kiegyenesített kaszáikat, hegyezett karóikat és egyéb fegyvereiket. „Egyszer, amikor egész éjjel esett az eső és a mi katonáink nem tudták a lassú kanócot égve és gyutacsaikat szárazon tartani, a törökök megölték és lefejezték 200 emberünket, közöttük Loschbrandt alezredest és több más főtisztet. De mi ezt hamar megbosszultuk, úgy, hogy a török úgy rettegett ezután a brandenburgiaktól, mint az ördögtől." Dietz mester egyik legmeglepőbb feljegyzése egészen új megvilágításban mutatja be a keresztény seregek egyik nagy hadi sikerét. Július 22-én délután 2-kor," írja Dietz mester, „Don Gonzales, egy újonnan érkezett hadmérnök belőtt a várba egy tüzes golyót. Jó szerencsével eltalálta a törökök lóportornyát és, amint az egész raktár szörnyű robajjal a levegőbe repült a védők 500 katonájával egyetemben, vagy 30 méter hosszúságban a várfal a védőkre szakadt. Az ég elfeketedett, kövek, föld és emberek repültek minden irányba." Én akkor épp őrségen voltam és csak arra gondoltam, hogy leszakadt az ég és már eljött a világ vége. „Vagy félóráig semmit se láttunk, csak port, piszkot meg füstöt. így hát nem is tudtuk igazából, hogy mi is történt, bár sokat sejtettek a törököknek a várból hallatszó éktelen segítségkérő kiáltásai. Ez lett volna az ideje a vár megostromlásának. Mi akkor percek alatt elfoglalhattuk volna a belső várat. De, mert a tábornokunk semmiképp sem tudott Lorraine főherceggel, a helyettes főparancsnokkal megegyezésre jutni és őt a támadásra rábírni, mi további hat hétig feküdtünk nyomorultul a hadiárkokban és vesztettünk temérdek sok jó katonát." A török lőportorony felrobbantása persze, jól ismert a korabeli hivatalos hadileírásokból és Dietz mester következtetéseit meg lehet kérdőjelezni. De ez mit sem von le naplója értékéből, mert ő nyilván zsoldostársai megingathatatlan véleményét jegyezte fel a csata hevében, rögtön a robbanás után. Szörnyű veszteségeik ellenére a törökök folytatták a vár védelmét. Dietz mester híven ecseteli az ostrom e kritikus időpontjában a franciák által törököknek nyújtott s a keresztény seregeket eláruló, dicstelen segítségét. „A törökök hamar megjavították védelmi vonalaikat... Ők kutyába vettek bennünket, akik csak csaholnak és ugatnak fel a várra. Sok pogánypárti francia hadmérnök tiszt segítségével, kik bent voltak a török várban, a pogányok mindenféle új hadicselt találtak ki. Használtak ők kénesőt, kénport és bűzbombát, amit a török nők hajítottak vasvillával a mi katonáinkra, amint azok az ostromlétrákon kúsztak fel. Ezek a szerencsétlenek meg szénné égve, ötvenesével meg százával vetették magukat a Dunába, ekként keresvén írt szörnyű égett sebeikre." Dietz mester könyörtelenül leszedte a keresztvizet mind az ostromló seregek inkompetens főtisztjeiről, mind a franciák áruló politikájáról és élénken ecsetelte azt az árat, amit 51