Esztergom Évlapjai 2000

SZÁLLÁSI Árpád: Balassi Bálint halála

egyik itáliai hadjárat alkalmából a franciák segélyhelyén elfogyott a forró olaj. Ambroise Paré főfelcser, akinek állítólag még céhbeli levele sem volt, de annál több józan esze, a vérző érvégeknek tüzes vassal való elroncsolása helyett finom fonállal lekötötte azokat, s a lőtt sebeket simán bepólyázta, akár a vágottakat. Csodák-csodája, a sebesültek nyugodtabban aludtak, sokuknál elmaradt a sokkos állapot a roncsolt részek gyulladása, észrevehetően csökkent a lázas esetek száma

3. Megfigyeléseit 1545-ben tette közzé az anyanyelvén, mert latinul az akkori világ tudományos nemzetközi nyelvén nem tudott. Ez persze nem segítette elő módszere gyors elterjedését. Balassi Bálint sebesülésének ellátásakor nem derül ki, milyen módszert alkalmaztak. Tény, hogy a három részre szakadt hazában akadtak olyan jó nevű kirurgusok, akik Nyugatról hazajövet már ismerték a korszerű sebellátást. Ilyen volt, pl. a XVI. században Balsaráti Vitus János, egy ideig V. Pál pápa udvari orvosa. Öt Perényi Gábor hívta haza és itthon megírta a „Magyar Chirurgia, a seb gyógyulásának mesterségéről" szóló könyvét, amely sajnos azóta elveszett

5. Csak utalás történik rá a korabeli dokumentumok alapján. Ha megtörtént a lábak combtőben való leamputálása, az radikális vérzéscsillapítás nélkül utólag is elképzelhetetlen. S hogy az akkori barbár instrumentumok alkalmazásával mit jelenthetett a végtag /pláne végtagok/ lefűrészelése, érzékelteti az I. számú melléklet egy XVI. századi német sebészkönyvből. AII. számú melléklet pedig a felcser műszer táskájának tartalmát mutatja, ha volt neki ilyen egyáltalán. Azon is el lehet gondolkodni, vajon ez a mindvégig öntudatánál lévő vitéz katona beleegyezett volna-e mindkét lábának tőből való levágásába? Egész viselkedéséből utólag is kitűnik: készült a biztos halálra. Rekatolizált hívóként meggyónt, megáldozott, a Dobó Krisztinával kötött házasságából született kisfiát Mátyás főherceg oltalmába ajánlotta, jezsuita, nevelésre szánta. Mérhetetlen kínok közepette írta utolsó nagy versét az ötvenedik zsoltár mintájára. Nem vagyunk benne biztosak, hogy megtörtént-e egyáltalán a végtagok amputálása. Amennyire megrázó a jelenlévő Dobokay Sándor beszámolója, annyira álságos Balassi András vádaskodása, Gabelman német jegyző beírása pedig sértő: „Perierunt Valentinus Balassi, Hungarus sed impius" vagyis meghaltak: „Balassi Bálint, istentelen magyar." Neki istentelen volt egyik legmélyebben hívő költőnk. Attól függetlenül, hogy forró olajjal vagy hideg vassal kezelték az ágyéktáji, kétoldali sebesülést, a csiramentes operációk ismerete előtt alig volt esély az életben maradásra. Talán jobban járt, mert a kegyetlen megpróbáltatásokkal teli életét még ragyogó fizikumával sem volt könnyű elviselni. Kerek életművet hagyott ránk, teljes mértékben talán még ma sem ismerjük. Balassi Bálint idejében a sebészet -pláne a hadi -, nem volt szerves része az általános medicinának. Ezért egyetemi végzettség és vizsga nélkül is lehetett művelni. Vesalius után vagyunk, legalább a bonctani viszonyokat illett volna ismerni, nemcsak a saját kárukon megtanulva. Költőnk hősi halált halt s nem Mátyás borbélyának tudatlansága miatt. A mai sebészet rajta biztosan segített volna. 42