Esztergom Évlapjai 2000
DOBAY Pál: Német kísérlet a Budapest-körüli német ostromgyűrű áttörésére a Pilisen át 1945. januárjában
ölükbe véve játszottak a nagyobbakkal. El nem felejtem azt az idősebb kapitányt, aki az első orosz számnevekre tanított meg és egy egész csomag gyertyát adott 1 0. Nem a természetközeli népek ösztönös élettisztelete húzódik meg e-mögött? Aki az életet szereti, szereti ennek folytonos megújulását is: a gyereket. Aki gyerekszerető, azé az élet. Az megmarad. A háború tűz- és véróceánjában is. Aztán? Aztán segítettem a géppuska-lőszert a hevederbe fűzni. Hallottam a szovjet rohamozók vodkagőzös „huri! huri!" csatakiáltását. Máig fülemben van a sorozatvető, a kelepelő géppuska meg a rövid géppisztoly-sorozat hangja. Emlékszem a kilőtt, füstös harckocsikra és Bajót szélén, a Szemszőlőknél tömegesen heverő, legéppuskázott katonalovakra. Nem felejtem a tűzvonalba hajszolt harcosok arcát és a fegyvertelen, sorsukra váró, csüggedt hadifoglyokat. Kutattam a mai Borókási szénbánya táján lezuhant repülőgéproncs maradványai között. „Éles" lőszert kerestem - és találtam - a lövészárkokban meg a géppuska-fészkek szélén. „Döglött" 1 1 aknát próbáltam kézzel szétszerelni. 1 2 Közben nem léptem taposóaknára - pedig hány és hány falumbeli „robbant fel" így az erdőszéleken és a szántók végén. Elkerült a lövedék és az alattomos repesz - pedig milyen könnyen eltalálhatott volna. Nem fagytam meg - pedig igencsak megismertem a fagy poklát. Nem haltam éhen - pedig olyan napok is jöttek, amelyeken egy morzsa kenyeret sem láttam 1 3. Nem ettek meg a tetvek - pedig az ERGO tetűirtó por a nehéz idók első napjaiban elfogyott. Ha „véletlen" mindez, akkor ezer és ezer véletlen tartja életben a frontkatonát meg az első vonalbeli hadszíntéren rekedt polgári lakost. De lehet-e ennyi „véletlen?!" Nem VÉLETLEN az egyik neve Annak, Aki valóban „minden szál hajunkat számon tartja?!"" Aki átés túlélte azokat az időket ott és akkor, annak nem nehéz szinte vakon hinni és bízni Benne! Csoda-e ezek után, ha bennem még mindig tart a II. világháború? Élünk még jó néhányan - bár egyre_fogyatkozva -, akiknek idegeiben holtig ott remeg, sót a génjeikbe ivódott mindaz a borzalom, förtelem, pazarlás, pusztítás és nélkülözés, ami hat betűbe belefér: HÁBORÚ. Ez az eddigi legnagyobb világégés csak a legutolsó túlélő halálával múlik el végleg. Akik ott voltunk és megmaradtunk: kényszerű emlékórzők vagyunk valahányan. Nem tudunk felejteni. Pedig életünk során sokat felejtünk, sokat kell is felejtenünk, de a háború bennünk rekedt. Bennünk él tovább, és csak a mi halálunkkal tűnik el végleg. 10. Villany, karbid és petróleum hónapok óta eltűnt már, és a gyertya is rég elfogyott. Óriási érték volt ez akkor! 11. A kilőtt, de fel nem robbant lőszer népies jelzője. 12. Szerencsére nem sikerült. Pedig hányszor, de hányszor tiltotta meg akkor rég meghalt Édesapám az összes efféle „foglalatosságot"! 13- Csolnokon, a hajdani Reimann- vagy I. akna mellett, a senki-földjén, az óvóhellyé átalakított bánya-lőszerraktárban, 1945. jan. 20. táján. 14. Máté 10,30. 221
