Esztergom Évlapjai 2000

BODRI Ferenc: Etűdök Babitsról

Megemlítve, hogy írótársát a költő a témában ódzkodva fogadta, valamiféle „egyezkedés" folyt Kárpáti és Babits között. A kettős és kölcsönös tapintat eredményeiről semmit nem tudunk. „Babitstól engedélyt kérni!" - írta az egyik gépirat végére Kárpáti, és hogy ez megtörtént-e, az a kiadás elmaradásából gyanítható. Bár a Földessy által emlegetett másik „Csinszka-könyv", Ormos Ede kézirata ennél végzetesebb sorsra jutott: eltűnt, elveszett. Az összeállító nem tájékoztat arról, mi okból mellőzte az 1920 utáni levélváltásokat. Akár a megőrzött barátság bizonyítékaként. „Látni szeretnénk már titeket. ... Ölel sok szeretettel mindkettőtöket Csinszka" - írta férje levelének végére Márffyné, amikor Rippl-Rónai József halála után emlékező vers írására kérték barátjukat (1927. november 30.). A Szinyei Merse Társaság emlékülésén bizonyára találkoztak is. A festő halála ugyan aligha tartozhat a „Csinszka-versek" közé. Időközben Babits meleg hangú dedikációkkal küldte mindkettejüknek könyveit. „Márfjy őrzi a Babits-Csinszka levelezést - írta 1958-ban Ady szobrásza, Csorba Géza -, ebből bizonyára tisztázódik minden mende-monda, mely ezt a barátságot kiszínezte...". Köztudott, hogy az Erdély trilógia egyik öndöngósen virgonc és megégetett hősnőjét, Török Katát Móricz Zsigmond, a Segítség! „kétférjű nőjét" Szabó Dezső Csinszkáról mintázta, a „mende-monda" így is növekedett. A testes Ady-monográftában erre a kapcsolatra Király István részletesen kitért (,, Babits sem feledte soha a 'huncut örömöket', 'régi, Jriss reggeleit'... közelében a testnek emlékezni kellett..." stb. ), a témáról mégis elmondható, „az ügy" inkább „elvégeztetett", és kevésbé „tisztáztatott". Pedig aligha van benne szégyenkezésre ok. Egy kései Csinszka-siratóban (1975) a legtalálóbbat Móricz Virág írta róluk: „nagyon megijedtek egymástól"- szólt az egyszerű szentencia. Az effélékről az asszonyok fogalmaznak a legvilágosabban és leginkább célirányosan. Ady Endre minden lépésének értő ismerője Kovalovszky Miklós megértéssel fogadja a hirtelen és katartikusan magára maradt asszony társkereső kísérleteit. „Babits többször megfordul Ady ék pesti otthonában, s Ady halála után Csinszkával meghitt kapcsolatba került - írja -. Viszonyuk szerelmes barátság volt, s körülbelül egy évig tartott. Itt is Csinszka volt a céltudatos kezdeményező, házasságra számítva, de az aggályoskodó Babits, bár őt is megbűvölte Csinszka különös egyénisége, végül visszatorpant attól, hogy, mint férj, Ady örökébe lépjen..." Csinszka „huszonnégy évesen fázott a tiszteletben..., nem akart a 'nemzet özvegye' lenni. Válságos évek megpróbáltatásai után élni kívánt, támaszt és méltó társat keresett. Babits lett volna az első választott, de egy évi kapcsolat után elszakadtak egymástól. Csinszka végül Márffyhoz ment feleségül. Adyt, a nagy életélményt, nem tagadta meg soha... Mennyivel emberségesebb megközelítés ez a Csinszka-életutat nemrégiben feldolgozó Benedek István ítéleténél, aki szinte a „Szendrey Júlia-szindrómát" felidézve Ady halálával befejezettnek látja Boncza Bertuka történetét! „...Hogy szíve mélyén menynyire gyászolta Adyt - írja -, nem tudhatjuk; érthető volna az is, hogy megkönnyebbülést érzett. Kifelé nem nagyon mutatott szomorúságot, nem illett volna konvencióellenes 212