Esztergom Évlapjai 2000

†HEGEDŰS Rajmund: Liszt és Bayreuth

hogy Bayreuth létrejöhessen, hogy Wagner életműve ebben a városban testesülhessen meg. Liszt és Wagner. Mi kapcsolta vajon össze ezt a két egymástól annyira különböző embert? Már a külsejük is eltérő volt. Liszt magas, szikár alakjával, hajviseletével, egyszerű ruházkodásával mindenütt kitűnt. Természetessége és közvetlensége miatt azonnal a társaság központja lett. Főleg a nőket vonzotta maga köré, „semmit sem kell tennie, csak éppen léteznie, s ezzel máris magával ragadja a nőket" - jegyezte meg egy alkalommal Wagner, és hozzátette, Cosima is csak akkor érezte magát jól, ha apjával volt együtt. Wagner alacsony tömzsi ember volt, szerette a rikító színeket az öltözködésben. Liszt higgadt viselkedésével szemben Wagner robbanékony természetű ember volt, aki azonban a komponálást szinte kiszámított precizitással, pontos napirend szerint végezte, a zeneszerzésben is napi penzumot szabott ki magának. Liszt élete Cosima szerint inkább kifelé forduló, szórakozni vágyó volt, szinte irigyelte apját, ahogy szabadon mozgott a kontinens városai között. De az eltérések ellenére is volt valami közös vonás a két emberben: mindketten élesen reagáltak mindarra, amit társadalmi igazságtalanságnak éreztek. Liszt 1830-ban a júliusi forradalom idején Párizsban forradalmi szimfóniát tervezett, egy évvel később szolidáris a lyoni selyemgyári munkások felkelésével. Erre emlékezve írta 1837-ben: „Azok, akik a nemzetek sorsát kezükben tartják, könnyen elfelejtik, hogy a beletörődés nem maradhat sokáig a tömegek erénye és ha a nép sokáig sóhajtani volt kénytelen, egyszer csak hirtelen elkezd üvölteni." Wagnerről köztudott, hogy 1849-ben részt vett a drezdai felkelésben és amikor három évtizeddel később, 1879 júliusában hírt kapott a sziléziai vérengzésről, felkiáltott:',,Hogyan akarhat az ember itt még művészetet teremteni?" - és gyors elhatározással körutat tervezett az elbocsátott bányászok javára. Liszt jótékonykodása is ebből a szociális érzületből táplálkozott, az elesettek és bajbajutottak megsegítésére vagyonokat áldozott. Mindketten előkelő környezetben éltek pályájuk csúcsán, de lelkük mélyén plebejusi indulatok háborogtak. Cosima is eltöpreng naplójában a két férfi barátságán: „Oly csodálatos és megható - írja - ahogy ez a két, merőben különböző természetű ember, akiknek mindegyike rátalált a maga sajátos, a másiktól olyannyira eltérő útjára, ilyen szépen megérti, becsüli és kíméli a másikat." Úgy érzem, Cosima e három igével rávilágított e különös barátság lényegére. Liszt soha sem törekedett arra, hogy Wagnerből Liszttanítványt csináljon és Wagner az elhidegülés éveiben is próbálta barátját megérteni. Barátságuk valójában a válság idején sem szűnt meg, ezért is jöhetett létre 1872-ben a kibékülés. * A két férfi először 1840-ben találkozott. Barátságuk 1848-ban kezdődött, amikor Liszt Ferenc, a weimari nagyherceg karmestere Drezdába látogatott Wagner Richárdhoz, a szász király karmesteréhez. Egy évvel később Wagner a forradalomban való részvétele miatt már menekülni kényszerült Drezdából! Weimar fogadta be és Liszt pénzt is adott neki, hogy Svájcba menekülhessen. A barátság és a segítség igazi jele azonban az volt, hogy Liszt bemutatta a weimari színházban a Lohengrint, a Tannháusert, majd később, A bolygó hollandit is. Wagner, a hazátlan száműzött nemcsak kenyerét vesztette el, hanem elvesztette 126