Esztergom Évlapjai 1994

FENYVESI LÁSZLÓ: Károly János javaslata Ipolyi Arnoldhoz, Munkácsy Mihály Krisztus-festménye üdvében

1900 évre visszatekintő keresztény civilizáció katolikus valláserkölcsi normáinak szellemében. Kétségtelen, hogy a Duna menti - észak-dunántúli régió XIX. századi egyháztörténeti, művelődéstörténeti és helytörténeti kutatómunkájában lényeges szerephez jutó Károly János sokrétű munkássága a halála óta eltelt háromnegyed évszázad folyamán nem kapta meg az őt joggal megillető méltatást és elismerést. E helyütt természetszerűleg nincs lehetőségem arra, hogy pótoljam világi és egyházi szakkutatásunk ilyetén mulasztásait. Mindössze arra vállalkozhatom, hogy a különféle közgyűjteményekből, mindenekelőtt a Székesfehérvári Püspökség Levéltárából újonnan feltárt adatsorok egy csekély töredékének ismertetésével röviden felvázoljam Fejér vármegye monográfusának életútját, s a függelékben közöljem fontosabb írásainak jegyzékét. Károly János maga is a székesfehérvári katolikus egyházmegye szülötte volt. 1834. április 22-én látta meg a napvilágot Pest-Pilis-Solt vármegye pilisi alsó járásának nagymúltú székhelyén, a Csepel-sziget alsó részén elhelyezkedő Ráckeve mezővárosban. Famíliája egyike volt a település törzsökös, legrégibb, német eredetű katolikus családjainak, miként ezt a plébánia legrégibb matriculáibói egyértelműen kiolvashatjuk. Az 17öü-as évek első felében a sváb eredetű "Carl", azaz Károly család tagjai úgy Ráckevén, mint a vele délről közvetlenül szomszédos Szigetbecsén gyökeret vertek. A püspök-történetíró ükapjának apját Károly Simonnak nevezték, neje pedig "Rosina" keresztnévvel szerepel egy 1710. augusztus 13-i bejegyzésben. Fiuk, György - a történetíró ükapja - ugyancsak Ráckevén vezette a Szent Kereszt-templom oltára elé feleségét, Katalint. A dédapától kezdve minden elsőszülött fiú a legelterjedtebb férfinevet, a János keresztnevet kapta, alighanem egyféle sajátos, családi tradíció nyomán. A szintén iparosként, vízimolnárként tevékenykedő dédapa Kis-Becséről nősült be Ráckevére, amidőn 1763. november 7-én feleségül vette az ugyancsak német eredetű Leidtweinin Terézt. A jómódú molnárok nagy tekintéllyel rendelkeztek a mezővárosban: az 53 esztendős Károly Jánost 1797-ben főbíróvá választották. Ő éppen 3 évtizeddel dédunokája születése előtt, 1804. október 1-én hunyt el. Hasonló nevű és foglalkozású fiának egy szintén teljesen elmagyarosodott, horvát eredetű hajadon, Sztipán Katalin lett a házastársa. A történetíró jól ismerte őt, hiszen már elmúlt 12 esztendős, midőn 1846. december 22-én elvesztette 82 éves nagyapját, akihez szintén igen szoros érzelmi szálak fűzték. Mindazonáltal, miként számos írásából, illetve szentbeszédjéből világosan kiderül, tulajdon szüleit szerette a legjobban. Idősb Károly János, az apa 1803. június 18-án látta meg a napvilágot a mezőváros déli részén, a Kis-Dunához és a plébániához egyaránt közel fekvő, alszegi házukban. Neje, Csepeg Erzsébet szintén egy kevei iparosfamília ivadékaként 1812-ben született. Esküvőjüket 1831. február 14-én tartották a Keresztelő SzentJános templomban, melyet 1791-1799 között építettek a mezőváros zömmel magyar, kisebb részben német és horvát katolikus népessége számára. Esküvői tanúként ugyancsak két katolikus molnármestert, Kozmatits Györgyöt és Prócsy Sámuelt tüntet fel az egyházközség negyedik matriculájának vonatkozó bejegyzése. 35