Esztergom Évlapjai 1994
PROKOPPNÉ STENGL MARIANNA: Adalékok Esztergom polgárosodásának történetéhez
lan volt a munkában, a vagyon összetartásában... Józsit kellene jobb belátásra bírni.". A ház eladása még évekig húzódott. 1927. április 5-én kelt becslés szerint az adósság oly nagy, hogy ha a házat eladják, akkor maradna annyi, hogy a szőlőben levő présházhoz építhetnek és a 3 hold szőlő jövedelmet is hozhatna. Ekkor lépett elő Károly, a pesti főorvos, aki legjobban szerette a Mély-úti szőlőt, azt megvette a testvérektől, sőt a présházra két szoba-konyha-fürdőszobát is épített. Róza mama a két lánnyal Erzsébettel és Margittal, valamint ifj. Józseffel kiköltöztek a szőlőbe, amely Károly tulajdona volt és ki azt annyira szerette, hogy minden vasárnap hazajött. Bérbe adta a szőlőt és segítette anyját és testvéreit. Az öreg Brennerné Nitter Róza 87 éves koráig, 1931-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a kertben és kötözte még utolsó nyáron is a szőlőt. Fennmaradt Brennemé névjegye, egyszerű nyomtatott betűkkel: "Brenner Nitter Róza". Ez a felírás is mutatja, hogy az akkori szokástól eltérően asszony neve mellett apja nevét is használta, mert tudta és mások is tudták, hogy ki volt Nitter. Róza örökölte apja tehetségét, szervező erejét és munkabírását is. Öregkori fényképén is friss mosollyal ül fekete csipke ruhában, fején csipke főkötőve!. Unokái és nagyszámú dédunokái és mind, akik ismerték, úgy emlékeznek róla, mint a régi magyar nagyasszonyok példaképére. A korképhez tartozik még, hogy tudatosítsuk azt, hogy a mindenkori háborúk, a vele járó pénzromlások hogyan tették tönkre több szorgalmas generációnak a munkáját, viszont azt is, hogy mindig volt erő az újrakezdéshez is! A fentiekben a Krakovitzer-Kautz-Trenker-Prokopp-Nitter-Brenner esztergomi polgárcsaládok köz- és magánéletének bemutatásával eddig ismeretlen adatokkal, összefüggésekkel gazdagítottuk városunknak a török hódoltság utáni újjászületéséről és megerősödéséről való ismereteinket. JEGYZETEK Rövidítések Anyakönyv - Esztergom, Királyi város plébánia anyakönyvei, Belvárosi plébánia Borovszky - Esztergom vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk.: Borovszky Samu. Budapest, é.n (1907) KEÖL - Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat Levéltára Prokoppné, Esztergom és Vidéke - Prokoppné dr. Stengl Marianna: Szólaljatok meg régi esztergomi házak, Esztergom és Vidéke, Esztergom, polgári lap Prokoppné, 1992 - Prokoppné dr. Stengl Marianna: Esztergom-Belváros, Esztergom, 1992 1. Borovszky, 68-70. p. 2. Prímási Levéltár, Visitationes, 1701. Magyar fordítása: Némethy Lajos: Egyházi vizsgálat Esztergom vármegyében 1701-ben. Esztergom, 1896. 209