Esztergom Évlapjai 1994
LÁZÁR SAROLTA: Az esztergomi szíjgyártó céh írásos emlékei a Balassa Bálint Múzeumban
szolgált valamelyes munkabérért. 4 6 Az inasfelszabadítás előtt az inas keresztapát választhatott magának. 4 7 A legényavatás előtti tréfás keresztelőre nem találtam adatot. A szíjgyártó céhben a keresztszülők valószínűleg csak a társpoháradáskor állhattak az avatandó legény mellett. A felszabadítás a céhmester, a kezesek és a többi mester jelenlétében a nyitott céhláda előtt történt. A tanulólevél kiállításáért az inas fizetett s ugyanakkor új öltözet ruhát is kapott mesterétől. 4 8 1821-ben a városi tanács 996/1821. Vi. 20. végzése alapján a város részéről katonának állt inasoknak nem kellett a teljes inaséveket leszolgálniuk. Gyakran előfordult, hogy a szegődtetésért és a felszabadításért egyszerre tették le a 2 Ft taksát 4 9 A társpoháradás alkalmával adott lakomával az apróbéres teljes jogú legénnyé lett, azaz felvették a legénytársaságba. 1723-ban egy lakatos társpoháradás alkalmával Zvarics György céhmester és több szíjgyártó mester is jelen volt. 5 0 A múlt század végén Villányi Szaniszló előtt még ismeretes volt a legénytársulat szabályzata. 5 1 Számunkra már csak az alapszabályzat pontjai szolgálnak forrásul s ebből értesülünk arról, hogy a legény szolgálata 3 évig tartott, hetente 16 pénz fizetést kapott, a remekkészítéshez pedig egy kötőféknek való bőrt. A vándorló legény az atyamesternél szállt meg, mialatt legénytársai (a dékánok) helyet kerestek neki valamelyik mesternél. Amíg a céhben volt, addig belépett a legénytársaságba, mely alkalomból a névbeírásért 16 pénzt fizetett. Ha a legény még apróbéresként kezdte meg vándorlását, akkor itt adta meg a társpoharat, ha már más céhben megadta, akkor a többiek adtak neki tisztelőpoharat. Ez volt a társpohárivás szokása. 5 2 179 legény nevét őrizték meg a feljegyzések, ebből tizenegyen a céhben lettek mesterek. A XVIII. század első felében nagyrészt esztergomiak és körmendiek voltak, a század folyamán a legtöbben Mosonmagyaróvárról és Győrből jöttek. A legényrendtartásból megállapítható, hogy a legények főként a Felvidékről és a Dunántúlról vándoroltak Esztergomba. A céh meliett működő legénytársaságot a szíjgyártók Kis Társaságnak nevezték. Az atyamester munkáját a bejárómester és a legények közül választott dékánok segítették. (Nagy és kis dékán.) Az alapszabályzat szerint a mesterré válás feltételei a következők voltak: polgárjogot kellett szerezni a városban, melynek elengedhetetlen feltétele volt, hogy a legény római katholikus vallású legyen, tanuló- és mesterlevéllel kellett rendelkezzen, 2 Ft-ot fizetett a céhnek, köszöntő poharat és ebédet adott a mestertársainak, remeket készített, 20 majd 40 Ft-ot fizetett 1 év alatt. Ha idegen mester állt be a céhbe, 2 Ft-ot fizetett, a köszöntő poharat 4 Ft-tal, az ebédet pedig 12 Ft-tal váltotta meg. Nemcsak a taksa kifizetésére kaptak 1 év határidőt a mesterré válók, de a többi feltétel teljesítése is évekig elhúzódhatott. Például Borovcsák Ferenc 1740-ben a következő feltételekkel vált mesterré: 60 Ft taksa lefizetése, remekként egy bőrből nyeregre való szerszám készítése után a lakodalom első napján köteles volt a mestertársait megvendégelni. A további feljegyzésekből kiderül, hogy 1743-ban fogadták el remekét és csak 1747-ben fizette ki a taksa teljes összegét! 5 3 160
