Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

Brenner és az Ivanics-csaiád birtokában lévő régi pénzekkel, fegyverek­kel, értékes okmányokkal, nemesi diplomákkal, metszetekkel, ékszerek­kel, ruhákkal és bútorokkal. A kiállítás gondolatához mind több hívet sikerült toborozniuk. Maszlaghy Ferenc kanonok például felajánlott 100 frt-ot, s egyben biztosította a társulatot arról, hogy „. . . a kiállítás céljára a Bibliothéka öt terme át lesz engedve" (49.). Ezzel egyidejűleg azt ajánlotta, hogy a kiállítást halasszák 1900 húsvétjára, mert az 1899-ben megrendezésre kerülő amatőr képzőművészeti kiállítás teljes egészében leköti a rendelkezésre álló erőket. Maszlaghy javaslatát el­fogadták, s egyben elnöklete alatt létrehozták a kiállítás rendező bizott­ságát. Közben hír érkezett arról, hogy Tolna megye a közelmúlt hónapok­ban látott hozzá múzeuma létrehozásához, de már túl van a kezdeti ne­hézségeken. „Bár Esztergomban is ennyire volna a dolog — sóhajtott az Esztergom és Vidéke cikkírója (B. 1. mj.) — hol kétségtelenül nagyobb­szerü múzeumot lehetne csinálni, ha a kincstár, prímási képtár, a könyvtár és az egyesek birtokában lévő műkincsek valamely része egy múzeumba foglaltatnék, s iparművészeti és néprajzi gyűjteménnyel bő­víttetnék" (50.). Tolna vármegyében Wosinszky Mór szekszárdi plébános, a lengyeli kőkori lelet fel táró ja, s annak birtokosa, Apponyi Sándor gróf állott a múzeumalapítók élére, felajánlva gyűjteményét a nemes célra. A me­gye birtokosai követték Apponyi példáját. A szándék komolyságát lát­va, a Nemzeti Múzeum örök letétként adott át anyagot számukra. A gyűjtemény ebben az időben még a Szekszárdi gimnázium máso­dik emeletén volt, de az Esztergom és Vidéke értesülése szerint „. . . foly­nak a tárgyalások egy állandó múzeumépület létesítése tárgyában" (51.). Az építkezésekhez szükséges 40—50 ezer frt-ot Tolna vármegye bizto­sította, de támogatást adott a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium is. Ezek a hírek darázscsípésként érhették az Esztergomért fáradozókat Erre utal az Esztergom és Vidékében „Y" aláírással 1899. június 18-án megjelent szokatlan hangvételű cikk is. A szerző utalt az eredményes szekszárdi törekvésekre, majd így folytatta: „A tudomány, az irodalom, a művészet nálunk nem tartoznak azon kérdések közé, melyekért a közé­let tényezőinek szíve, a közélet terén való munkálkodás közben feldobog. Mindezek a kérdések másodrendű szaktényezők vállára vannak félretol­va. s e vállak saját súlyukat is alig bírják" (52.). Felpanaszolta a „kul­túrérzék" hiányát: „Mert mindig a szegénységet nem lehet védő pajzsul magunk elé tartani ... a városnál is csak másodsorban függ a gazdaság­tól, a kultúra terén való lakályos berendezkedés első kelléke: a kultúr­érzék" (53.). Színházról nem is beszélünk — folytatta — nagy nekünk a Fürdő Szálló terme is. A városban nincs nyilvános könyvtár, volna ugyan gazdag múzeum, s itt a képtár is, de az: „...csak kellemetlen fárasztó utánjárás után nyílik meg, ha megnyílik. És nekünk eszünkbe sem jut, hogy ez állapot megváltoztatására lépéseket tegyünk" (54.). Esztergom­ban „.. . nincs egyetlen történelmi emlék, amelyet mi, a polgárság állí­tottunk volna. Hol van Szt. István szobra, hol van Balassa Bálint, hol legalább egy Bottyán emléktábla. . .. Igaz, most egy monumentális Szent­háromság-szobrot tervezünk. Miért? Mert azon a téren azelőtt is ilyen 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom