Esztergom Évlapjai 1988

Németh András: Esztergom szabad királyi város reformkori népoktatása

pedig részben elpusztult, összedőlt az Ispita, a mester háza, a városi major, nagyon megrongálódott a gimnázium és a népiskolák épülete is. A város élére királyi biztost neveztek ki és 100 ezer ft kölcsönt kaptak az újjáépítésre. Ez azonban a kárnak csak egy jelentéktelen hányadát fedezte. A város fejlődése már a 18. század végén megtorpant, ez az elmaradottság 1838 után külsőségekben is megmutatkozott. A jeges árvíz által rombadöntött pesti utcák helyére emeletes bérházak épültek, de Esztergomban az átépítés sem hozott javulást a városképben. (27.) Az árvíz után lehetőség lett volna arra, hogy a megrongálódott iskolát újjáépítsék, hiszen az iskolaalapítvány összege 1840-ben már több mint 12 ezer forintot tett ki. Ettől az időtől kezdve egyre gyakrabban került a tanács elé „a kőből építendő nemzeti iskolák tervének minél előbb tárgyalás alá vétele." A tervet Helischer József terjeszti elő, de a megvalósítás még nagyon sokáig váratott magára. A város népoktatásának újabb tíz évét áttekintve sem tapasztalhatunk sók előrehaladást. Az idézett dokumentumok jól bizonyítják, hogy a város vezetőinek — Helischert és néhány műveltebb tanácstagot leszámítva — nem szívügye az iskolák fejlesztése. A tanítók és az iskolák helyzete továbbra sem stabilizálódott. Ennek okai a gazdasági problémákon túl a város vezetőiben keresendők. 10 év elteltével, csak 1839-ben tartottak újra tisztújítást. Az 1832-es választást ugyanis visszaélések miatt nem fogadta el a Helytartótanács. Az évtized során a tanácstagok közül öten meghaltak, a választott polgárok száma így 23-ra csökkent. A visszaélések elkerülése végett a Helytartótanács úgy intézkedett, hogy Tarkovics Basil, aki 31 évig volt városi tisztviselő, meggyengült állapota miatt nem lehetett sem főbíró, sem polgármester, sem városi kapitány. (28.) A városi tanács tagjai, mint ezt a visszaélések is bizonyítják, inkább saját jólétük növelését tekintették fő feladatuknak, nem pedig a rájuk bízott város boldogulását. Önös politikájuk legalább annyira hátráltatta a fejlődést — az oktatásügyét is — mint a nehéz gazdasági helyzet, az 1836—37. évi nagy járvány és mindennek betetőzéseként az 1838-as nagy dunai árvíz. A negyvenes évek elején Esztergomot is elérik a reformkor „friss szellői." Ezt a város iskoláinak újjáépítését napirendne tűző tanácsi jegyzőkönyv hangneme is bizonyítja: „A népnevelés és a kebelbeli ifjúságnak tanítása a nemzeti oskoláknak szűke és célszerűtlen elrendezése végett igen hátra lévén, annak a mai haladó kor szelleméhez képest minél sikeresebben és hamarosabban leendő előmozdítása tekintetikbül lassankint újaknak építendősége majdnem közös akarattal elfogadtatott." Később a jegyzőkönyvből kiderül az is, hogy a vélemények elléggé megoszlottak az építkezés ügyében. Voltak, akik az iskolákat új helyen, a Buda utcában akarták felépíttetni, a ferences szerzetesek kertjéből elvett földterületre; mások a jelenlegi, a városháza melletti helyet tartották a legalkalmasabbnak. A többségi szavazás után végül úgy döntöttek, hogy az építkezést a régi iskola helyén kezdjék el. Az ott található épület legcélszerűbb felosztásáról, tevrajz és költségvetés készítéséről is tárgyaltak, melyek elkészítésére egy külön bizottságot neveztek ki. (29.) Még 1841-ben megbízzák az iskola ügyében fáradozó bizottságot, hogy érdeklődjön a tanítóképző építése felől, mert a városban keringő 375;