Esztergom Évlapjai 1988

Németh András: Esztergom szabad királyi város reformkori népoktatása

NÉMETH ANDRÁS ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS REFORMKORI NÉPOKTATÁSA A reformkor küszöbén jelentkező új népoktatási törekvések mögött az iskolatípus több évszázados fejlődése áll. A neveléstörténeti kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az európai népiskolák már a 16. században megszülettek. Magyarországon az Oláh Miklós esztergomi érsek elnökletével 1560-ban összeülő nagyszombati zsinat határozatai indították el az új iskolatípus fejlődését. Ettől az időtől egészen 1777-ig tart a korai, egyházi rendeletekkel szabályozott népoktatás. A 17. század folyamán a katolikusok után a protestánsok is megszervezték népiskoláikat, ennek következtében egyre jobban kiszélesedett a népiskolai hálózat. Ez a 18. század közepéig tartó időszak jelentette a hazai népoktatástörténet következő szakaszát. Az 1700-as évek elejére már minden nagyobb faluban, mezővárosban és városban volt népiskola, természetesen felekezeti keretek között és egyházi jelleggel. Az egyházi felettesek az ún. canonica visitatiok során ebben az időben már alaposan vizsgálták az iskolák helyzetét és a tanítók tevékenységét is. A hazai népoktatás történetének újabb szakasza kezdődött a 18. század közepén. Ebben az időszakban az egyházi elöljárók már erőteljesen sürgették mindenütt, hogy a katekizmusoktatáson túl minél több gyermeket tanítsanak meg írni, olvasni. Nagy nyomatékkal irányítják a tanítók figyelmét a tovább nem tanuló gyermekek elemi oktatásának szükségességére is. Természetesen ekkor még nem nagy tömegekről volt szó, mégis jelentős új törekvés tudatosítani a tanítók széles körében, hogy a más feladataikkal egyenrangú teendőjük a tanítás, az elemi ismeretek oktatása azoknak a tanulóknak, akik nem kerülnek latin iskolába. Ezekben az időkben a tanítóknak évszázadok során kialakult hármas feladatköre volt: — Az egyházi elöljárók és a lakosság részéről legjobban érzékelhető feladat a liturgikus szertartásokban való tevőleges részvétel. A tanító legnagyobb tekintélyét ezekben a századokban annak köszönhette, hogy a pap közvetlen munkatársa volt. Ennek következtében élvezhette a feudalizmus idején a jobbágysorból kinövő embert érintő legnagyobb kedvezményt, megszabadult a jobbágy terhektől, szabad ember lett. E-z a kántori szerep rendkívül jelentős volt, hiszen az egyházi év ünnepkörei, az egyes egyházi ünnepekhez kapcsolódó szertartások és a vasárnapi istentiszteletek foglalták egységbe — közösségi kereteket nyújtva — a korabeli emberek életét. A hagyományos szokásoknak, a templomi és azon kívüli szertartásoknak, melyek az emberi élet nagy eseményeit, a gyermekszületés, házasságkötés és a halál napjait körülvették, legfőbb közreműködője a pap segítőjeként a tanító volt. — A másik fontos teendője a pap segítése a katekizmusoktatásban, az erkölcsi, vallási , állapotbeli kötelességek tudatosításában. A katolikusoknál a katekizmus oktatását a pap végezte, de számos helyen (főként a reformátusoknál) a tanító látta el ezt a feladatot is. 365;