Esztergom Évlapjai 1988

Peterke Árpád: Oktatásügy Esztergomban 1945—1949.

káció bevezetésével járjon együtt. Ahol semmiféle katolikus elemi iskola sincs, ott a katolikus középiskolát teszi felelőssé az általános iskola megszervezéséért (56.). Csak ezután gyorsult fel a felekezeti iskolák általános iskolává szervezése az 1946/47-es tanévben. Hogy az egyház mennyire kezében próbálta tartani a kezdeményezést, mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint a tanfelügyelő levele az egyik r. k. általános iskola igazgatójához, aki az általános iskola létesítése végett állami iskolával kívánt volna együttműködni. „Katolikus iskolának más jellegű iskolával való cooperálása csak az egyházi főhatóság előzetesen kért és elnyert hozzájárulására lehetséges. Ezt eddig senki sem kérte. De hiába is kérte volna. Nekünk nincsen szükségünk az ottani állami iskola cooperálására. Mi magunk is meg tudjuk csinálni az általános iskolát" (57.). Az ilyen rugalmatlan politika élezte ki az egyházi hatóságok és az állami törekvések közti ellentmondást, s ennek a hibának a fel nem ismerése igen sokat ártott az egyház érdekeinek is, mert hosszú időn át akadályozta a katolikus egyház és állam viszonyának megfelelő rendezését. (Ezzel egy pillanatig sem állítjuk azt, hogy az elutasító merev magatartás ne lett volna meg az egyházzal szembenálló politikai erők részéről is.) A felekezeti iskolák védelme az államosítással szemben még ennél is erősebb érzelmeket és indulatokat keltett. Az államosítás hírére az egyházi „illetékes hely" szigorú rendeletet hozott, hogy az egyházi tanfelügyelők azonnal írjanak minden plébánosnak: rendeljék magukhoz a katolikus tanítókat. Figyelmeztessék őket, hogy esküt tettek az egyházra, s ha erről megfeledkeznének is, mint katolikus hívek sem vehetnének részt olyan tevékenységben, amely az egyház jogainak súlyos sérelmével járna. A plébánosok buzdítsák a pedagógusokat bátor tiltakozásra az államosítási határozat ellen (58.). A tanítóság ennél reálisabban látta helyzetét, amint ezt az „Űttörő Gyermekmozgalom" megszervezése kapcsán felvett egyik tantestületi válasz-jegyzőkönyv is bizonyítja: „Ha az egyházi Főhatóság nem tartja jónak, hogy bizonyos állami rendeletek, rendelkezések a Főhatóság alá tartozó katolikus iskolákban végrehajtassanak, akkor a Főhatóság intézze el az állami felettes hatóságainkkal, hogy ilyen irányú rendeletek a katolikus iskolákhoz ki se küldessenek. Hinni szeretnénk, hogy egyházi hatóságunk tudatában van annak, hogy mi tanítók eszközök és faltörőkos szerepét nem tölthetjük be. Tehát a hatóságok egymás közötti elvi vitáiban a tanítót célpontul ne is állítsák oda" (59.). Ugyanekkor a magyar püspöki karnak az egyház védelmében hozott határozata megpecsételi a szerzetes tanárok, tanítók sorsát. A három pontban összefoglalt határozat szerint egyházmegyei pap. szerzetes és szerzetesnő államosított iskolában állást nem vállalhat. A határozat utasítja azokat, akik az államosításban részt venni kötelesek voltak, jelentsék ki, hogy csak hatalmi kényszernek engedtek. Az államosítás megtörténte után Mindszenty József hercegprímás még egy bizalmas levélben foglalkozott a kérdéssel. „Az iskolák államosítása megtévesztéssel és erőszakkal megtörtént. A megvívott küzdelem erkölcsi győzelme a mienk, az alkalmazott fegyverek miatt a győzők nem hivalkodhatnak. Mi nem temetjük el iskoláinkat, hanem várjuk vissza 360;