Esztergom Évlapjai 1988

Tapolcainé Sáray Szabó Éva: Esztergom nyomdászata 1763—1849.

sa és országgyűlési követválasztása alkalmából elhangzott beszédeket tartalmazza. A kiadvány ízlésesen tervezett címlapja felsorakoztatja a nyomda egész betűkészletét. A nagyobb terjedelmű kiadványok sorában említjük „Néhai Hertzeg Saissoni Püspök Fitzjames Ferenc" „Oktató beszédeinek" Végh István (1779—1842) által történő fordítását három kötetben. A kézikönyv jellegű munka „az Esztergám Fő-megyebeli Rituálé szerint alkalmaztatva", „az esztendőnek minden vasárnapjaira és ünnepeire" való egyházi beszédeket tartalmazza, „az egyházi tanítók könnyebbségeért". A fordító szerint: „Ez a könyv, melly három részből áll, minden beszéd elején megfejti röviden az Evangeliomot és mindjárt által-menvén valamely hitbéli tanultságra egy esztendő lefolyta alatt egész kathekismusbéli tudományt elvégzi." Az „Előbeszéd"-ben írja a fordító: „az eredeti munkát meg nem szerezhetvén, kénytelen voltam tsak német fordítással élni, de ezt is éppen olly tökéletesnek találtam, a minőnek a Fordító az eredetit mondja." Ugyancsak kézikönyv jellegű Papp Ferencnek (1797—1853), az esztergomi papnevelő igazgatójának — vagy ahogyan a második kötet címlapján jelzi: „az Esztergami Presbyterium Directorá"-nak gyűjteménye, „Elegyes ünnepi és vasárnapi beszédei". Érdekes hogy —bár egyházi kézikönyvről van szó, amelynek kiadása az egyháznak is érdeke, — az impresszum szerint mégis a nyomdász költségén jelent meg. Nyilván azért vállalta a kiadását, mert kelendő műnek ígérkezett. A kötetek Petrik szerint (55) 1830—1840 között jelentek meg, a konkrét terjedelmi, megjelenési adatokat azonban a bibliográfia nem közli. A munka egyébként — a Bibliothecán kívül — egyik gyűjteményben sem található meg. Tartalmát az első kötet előszavában így jellemzi a szerző: „Ezen beszédeket én nem vélem tökélleteseknek, de azt gondolom, hogy némellyek közülük ítéletet érdemelnek, a mint vagy időm, vagy szívem, vagy ismereteim a dolgozást sikerítik. A kiadásban czélom az, hogy a kinek tetszését megnyerik, fordítsa hasznára, egyszersmind engem felülmúlni iparkodjék; a kiknél pedig nem lesznek illyen szerentsések, adjon kezembe tökélletesebbet." A 2. kötetben — amely „Viber József Űrnak, Q Eminencziája a Kardinális és Országunk Prímása Titoknokának" ajánlva jelent meg — forrásait is feltárja: „Rejtezkednek ezen beszédekben gondolatok, mellyeket én egy régi Magyar, egy újjabb Bétsi és egy Strassburgi Íróktól kölcsönöztem s hat prédikátziókban mintegy másodszor elhintettem." A könyvekben „a figyelmetes olvasó néhol kétféle írásmódot fog találni azért, mivel én mind a kettőt ok nélkül jónak tartom; a ki velem ebben nem egyez, bocsásson meg" —• írja. Tüzetesen átnézve a könyvet, a régi írásmód csak annyiban jelentkezik — egyébként az etimológiai helyesírást követi —, hogy a határozott nevelő és a mutató névmás rövidült alakjait aposztróffal (a', e') írja. Ugy vélem, a szerző óvatoskodása inkább csak fontoskodás, hiszen írása a mai normáknak is majdnem megfelel. Ezzel szemben az Uraniának — amely még nyelvművelő jelleggel indult, és kötetei az akadémia megalakulása után is megjelentek — fonetikus, kevert írásmódjáról említést sem tesz, nemhogy még mentegetné azt, — jóllehet a zsebkönyv szerzőgárdájához tartozott. Szintén 1830-ban jelent meg a „Szent Barlaam Remetének és Szent Josaphat indiai királynak életek" c. mű, amelyet az eredeti görögből, 276