Esztergom Évlapjai 1988

Ugrin Emese: Ipolyi Arnold szerepe és tevékenysége a magyar képzőművészeti életben a kiegyezés után

Bár esztergomi beszédében Ipolyi — a helyhez és alkalomhoz illően — csupán az egyházi művészet kérdéseire tért ki, a fenti pontok taglalása már tartalmazza mindazon elemeket, melyek későbbi munkáját az Országos Művészezti Bizottásgban (1875—78) és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatban (1880—85) meghatározták. Hangsúlyozta az oktatás hiányosságait, melynek hivatása lett volna nem csak a művészetképzést, hanem egy igényes műértő közönség kialakítását is megoldani. A műemlékek és nemzeti értékek ismeretének hiánya, a tudatlanság elleni küzdelem érdekében sürgette iskolák és múzeumok létesítését, továbbá — belga, francia és német példák nyomán — művészeti folyóiratok alapítását. Ezek ugyanis — amellett, hogy fórumot nyitnának általános művészeti kérdéseknek —, a kiállításokon bemutatott kortárs alkotások ismertetésével és bírálatával hidat képezhetnének alkotók és közönség között. (3.) E program korszerűségét és jelentőségét akkor mérhetjük fel igazán, ha figyelembe vesszük azokat a politikai tényezőket, melyek a szabadságharc leverése után az abszolutizmus uralmával nemcsak az ország társadalmi és gazdasági átalakulását bénították meg, hanem kettétörték a reformkor művészeti életének lendületes fejlődését is. Különösen látványos ez a törés a képzőművészetek terén, ahonnan a tehetséges és fiatal művészek java, politikai okokból vagy a megélhetés kilátástalansága miatt külföldre emigrált. Azok a feltételek, melyek a hazai képzőművészeti élet fellendülését vonhatták volna maguk után — művészeti akadémia, műkereskedelem, szervezett műpártoló egyesületek, szakfolyóiratok stb. — vagy egyáltalában nem léteztek, vagy a fennálló politikai és gazdasági viszonyok következtében nem töltötték be rendeltetésüket. Ipolyi a maga részéről — úgy is mint egyházi személy és úgy is mint tudós — mindent elkövetett, hogy a példaadásban élen járjon. Nem csak kutat, hanem gyűjt is. Az 50-es években barátaival — Lippert Józseffel és Csaplár Benedekkel — bejárják Pozsony vármegye és a Csallóköz falvait, városait; felmérik és lerajzolják az itt fellelhető középkori műemlékeket, s ezekről Ipolyi rendszeresen ír tudósításokat és értekezéseket a korabeli sajtóban. Később, mint a Magyar Történelmi Társulat elnöke, elsőként ismeri fel a történelemkutatás komplex vizsgálatának fontosságát. Az évenként tartott társulati közgyűléseket más-más városban szervezve, nemcsak előadások tartására, hanem a helyi levéltárakban és könyvtárakban való kutatásra is ösztönözte kortársait. A múlt tárgyi emlékeit úgy kezelte, mint történeti forrást nemzeti történelmünk megírásához és művészetünk megteremtéséhez. Az 1860-as, de különösen a 70-es években, mint a budapesti Szeminárium rektora és a Szent István Társulat elnöke aktívan kivette részét a szervező munkából is. Kötelezővé tette a művészet oktatását a kispapok számára, megszervezte az egyházi iskolák tankönyvkiadását és az olcsó könyvtár sorozatot. Magángyűjteményének kiállításával — a nagy nyilvánosság előtt és a budapesti Szemináriumban — valamint, de nem utolsó sorban, irodalomtörténeti írásaival nem kis mértékben járult hozzá a magyar kultúra és művészet terjesztéséhez. „Életem egyik magasabb eszményét képezte ugyan mindig a hazai művészet. Igyekeztem vizsgálataimmal, tanulmányaimban, a magyar műtör11