Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

ELSŐ RÉSZ - Brunszkó Antal: Előszó

feudalizmus viszonyai sokáig továbbéltek, akadályozták a fejlődést. De minden korból megtaláljuk az emberi munka nyomait. A középkorból, a régebbi századokból a Balassa Bálint Múzeum gyűjteménye számtalan munkaeszközt és terméket őriz. Jelképes az, hogy a királyi székhely neve is iparosoktól származik: a királyi udvar, a királyi fegyveres erők számára dolgozó bolgár bőrpajzskészítők „strigon" nevéből eredt a latin Strigonium és magyar megfelelője, Esztergom. A város kézműveseinek, dé a városnak az életében is változást hozott c következő században az, hogy megkezdődött a Bazilika építése. Elsősorban az Esztergommal szomszédos Szenttamás mezőváros népessége nőtt, de rövid ideig Esztergomé is. A várhegyi építkezés kőművesek, napszámosok, ácsok százait vonzotta évtizedeken keresztül. 1850-ben a kézműves mesterek száma már 730 volt, de gyárral még tíz évvel később sem találkozunk, ha egy gőzerővel dolgozó ecetüzemet nem tekintünk gyárnak. A kézműves iparosok jelentős része nem is élt meg ipari foglalkozásából, szőlőt művelt, napszámba járt. A tehetősebbek számára is a szőlőtermelés jelentette a legbiztosabb megélhetést. A kiegyezést követően sem változott lényegében a helyzet. Esztergom környékén gyorsan fejlődő kapitalista vállalatok jöttek létre, de Esztergomban a század végéig csak olyan ipari üzemekkel találkozunk, mint az Oltóssy-féle botgyár, amely tucatnyi alkalmazottal dolgozott. A kapitalista fejlődés kibontakozását gátolta az is, hogy csak a század végére kapott a város Budapesttel közvetlen vasúti összeköttetést. Az egyháziak sem támogatták a nagyobb arányú ipari fejlődés gondolatát. A századvég csendes kisvárosában ennek ellenére már megjelentek az első munkásmegmozdulások. Már a kilencvenes években többször megünnepelték május elsejét. Az MSZDP fő erejét kőművesek, nyomdászok, vas- és fémmunkások adták. A magyarországi Tanácsköztársaság helyi vezetői is elsősorban soraikból kerültek ki, ezt állapította meg a város polgármestere is, aki az ipari munkások számát a húszas évek elején 500-ra tette. Még a harmincas években is csak néhány ipari üzem munkáslétszáma haladta meg a 20 főt, a kézműves kisiparosok száma ennél jóval nagyobb volt. A második világháborús konjunktúra megerősítette az Aero-Ever Kft-t és a Petz Iparművek Rt-t, nőtt a munkáslétszám, sok esztergomi járt ki a dorogi bányákba is. 1941-ben a lakosság egyharmada foglalkozott iparral. 1944 végén, 1945 elején a harcok során nyolc ipari üzem sérült meg, vagy pusztult el. A felszabadulást követő hetekben megindult az üzemek helyreállítása, a termelés beindítása, amelyben nagy szerepe volt a két munkáspárt tagjaiból létrejött üzemi bizottságoknak. A Petz Iparművek rövidesen már szovjet jóvátételre gyártott gépeket. A gyors fejlődésnek nemcsak gazdasági akadályai voltak, hanem a város múltjából fakadó előítéletek is nehezítették a fejlődést. Esztergomot ki akarták re7