Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - Összegzés
ÖSSZEGEZÉS: Mint „. . . ahogy két azonos színképű csillag nincs, úgy két azonos város sem létezik. A földrajzi helyzet, a történeti fejlődés és a városképző erők eltérései következményeként minden város egyéniség, mindegyik eltér a többitől .. ." 7 8 Esztergom nagyon sajátos városegyéniség. Az esztergomi ipar történetének vázlatos, erősen sűrített ismertetésével talán sikerült bemutatnom ezt a sajátos, ezer esztendős örökséget. Városunk szinte egyedül áll az országban történetével, sorsával. Ugyanakkor története magában hordozza a gazdaságitársadalmi fejlődés általános törvényeinek megnyilvánulásait is. Egyéni története valójában az általános törvényszerűségek érvényesülésének alávetett, tendenciaszerű fejlődés. Ezek az általános törvények Esztergomban néha szabadon, szinte elementáris erővel jutnak érvényre, mint pl. a X-XII. századokban, vagy a török kiűzését követő XVIII. század első felében, máskor csak visszafogottan, eltorzulva, mint pl. a polgári forradalomtól 1945-ig. Városunk is eljutott a kapitalista fejlődés gyáripari fokára, ha elkésve és szegényesen is: a csúcson álló két, közepes nagyságú gyár mögött húszegynéhány középüzem sorakozik, s kb. ezer kisipari dolgozó. Van már saját nagyipari munkássága, de azok kb. 2/3-a a városon kívül talál csak munkát. Megvan az adott fokú iparához szükséges infrastruktúrája is, de ez csak egy közepesen fejlett városénak felel meg. E szegényes gazdasági örökségre súlyos ideológiai teher van „rátáblázva", amelyet e leltár készítésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az esztergomi érsekség mindvégig meg tudott maradni Esztergom feudális urának; még Trianon után is, amikor Esztergom mint szabad királyi város az „egyelőre ideiglenesen" egyesített Esztergom-Komárom vármegyék székhelye lett. Alig volt magyar város, amelynek évszázadait, hivatalainak és intézményeinek szellemét, polgárainak életkörülményeit és egész életvitelét ennyire meghatározta volna az egyházi érdek. Városunk valóban végvár maradt. Nagyon találóan jellemzi ezt az örökséget Babits Mihály „Szent király városa" c. versének következő részlete: „Az első szent király itt született, s azóta / szent város ez: szent és gyámoltalan. / Paphercegek, néha paraszti, néha / királyi vér, akkomodálta vén csúzos / lába alá, faragott tarka zsámolyul. / S némelyik oly dicső zsámolyról álmodott, / mint a pápának Róma; .../". Az egyházi érdekkel csak egy nagy gazdasági erő szállhatott volna szembe, de ilyen a falakon belül nem tudott kibontakozni, s a kívülről próbálkozók is sorra kudarcot vallottak. Igy aztán, amíg Magyarország külső erőkre támaszkodva kapitalizálódott, városunk csak gyenge belső erejéből. Az ország közvéleménye „egy Esztergomot" ismert, de valójában kettő létezett, még az 1895-ös egyesítés után is. Az egyik: a Várhegy („a magyar Sión") és Érsek- vagy Víziváros 56
