Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)
zatosan kiépülő polgári közigazgatás ugyanis a fejlődésben lemaradó városok jogait, önállóságát korlátozta. Esztergom szabad királyi város is, mert lélekszámban nem érte el a 15000 főt, az 1876. évi XX. tc. értelmében elvesztette törvényhatósági jogát, vármegyei igazgatás alá került, mint ún. rendezett tanácsú város. íme a mesterségesen visszafogott gazdasági fejlődés egyik következménye! Míg 1720-1823 között a királyi város lélekszáma 125%-kal (2700-ról 6087-re) növekedett, a következő 40 esztendőben (1823-1869) csak 28%-os növekedést tudott felmutatni, és lélekszáma a 8000 főt sem érte el. (A hasonló gazdasági helyzetben leledző Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgymező népszaporodása is lelassult az utolsó évtizedekben, és így a négy testvérváros lakossága együtt sem érte el a 15 ezret.) Nyilvánvaló, hogy a gazdasági külvilágtól, a fejlődéstől magukat elzáró helységek lélekszáma csak belső, természetes szaporodos útján növekedhetett; betelepülőket nem vonzott a testvérvárosok gazdasága, sőt az itteniek is „kifelé" rajzanak már a munkalehetőségek és a jobb megélhetés érdekében. „Az 1848-as események Esztergomot hadi szempontból nem érintették, és eszerint e mozgalmas idők kárt nem okoztak. Az abszolútízmus kora - eltekintve az elnyomástól - Esztergom felett baj nélkül múlt el." Ugyanakkor (s ez a visszafogott gazdasági fejlődés másik következménye) a ,,. . . kiegyezéstől az 1880-as évekig az új építésű, de rombadőlt gimnáziumon kívül . . . nem mutatott fel a város a saját erejéből olyan objektumokat, amelyek a közcélt maradandóbb alkotásokkal szolgálták volna. Addig úgyszólván mi sem épült és a köztevékenység a meglévő dolgok tatarozásán túl nem terjedt. . . . Hasonló volt a helyzet a közutakon, az utcákon és a tereken is. Elmállott kövezet, hepehupás, tengelytörő felszínnel, kikopott járdák és jelentékeny részben kövezetlen utcák, rendezetlen Kis-Duna-part, tarthatatlan állapotú laktanyák, alig pislákoló petróleum közvilágítás adták Esztergomnak a legsötétebb maradiság jellegét. . . . Esztergom nemcsak az elhanyagolt vidéki kisváros képét mutatta, hanem egyrészt nyomasztó adósságokkal is küzdött, másrészt kultúrájában is nélkülözte azokat a a feltételeket, amelyekkel más városok már fennen dicsekedhettek." 60 1876-ban, amikor a súlyos presztízs-veszteség érte a várost, mert „horribile dictu", „a falusi községek szintjére" degradálták, egyszerre sürgős lett minden: a vasút (maga a prímás járt el kedves tanítványánál, Baross Gábor vasminiszternél), a Duna-híd (Vaszary Kolos „...a régi hajóhídon gyakorolt vámszedési jogáról nagylelkűen lemondott" fi 1), az utak stb., stb... Mindehhez persze pénz, sok pénz kellett volna. A városgazdaság, bár több mint 8000 kat. hold erdővel, szántóval, réttel, legelővel rendelkezett, vajmi kevés tiszta bevételt tudott teremteni külterjes gazdálkodása miatt. Életre való városaink azért boldogulhattak, mert gazdaságuk bevételeiből, a gyárak és gazdag polgá44
