Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „A városi polgárság... vajmi keveset törődött a haladással, inkább élt puritán egyszerűségben" (1683-1848)

s magában a királyi városban kb. 2700-an laknak. 1847-ben már 7352 lakost találunk Esztergomban, és több mint 4000-et testvérvárosaiban. A következő oldalakon azt a bő másfél évszázadot tekintjük át, amely Esztergom török alóli felszabadításától 1848-ig tart, s amely felöleli a magyar kései feudalizmus agóniáját és kapitalista fejlődésünk első tétova lépteit. - A Habsburg-ház, amely 1526-ban vetette meg lábát a magyar trónon, hatalmát csak a XVIII. században tudta az egész Magyarországon megszilárdítani — a magyar főúri arisztokrácia segítségével. Ez az arisztokrácia, mereven ragaszkodva hűbéri hatalmához, a magyar kései feudalizmus pusztulásának idejét kitolta 1848-ig, s érdekeiért nemcsak az ország függetlenségét áldozta fel, de megfosztotta hazánkat a gyorsabb kapitalizálódás lehetőségeitől is. A XVIII. százcd második felére nagyon világosan kirajzolódott az osztrák merkantilista-protekcionista gazdaságpolitika lényege és módszere. Az ipart az osztrák és a cseh-morva tartományokban, a mezőgazdaságot pedig „a valóságos kenyér-, zsír- és húsbánya" Magyarországon fejlesztették. (Az 1754-es és az 1775-ös vámrendeletekkel kizárták a birodalom területéről az iparilag fejlettebb Nyugat-Európa olcsó iparcikkeit, s ugyanakkor a számunkra hátrányos vámszabályokkal Magyarországot is „elszakították" az örökös tartományoktól. Igy a) az olcsó magyar élelmiszereket és nyersanyagokat a birodalom határain belül tartották; b) az osztrák mezőgazdaságot megvédték az olcsó magyar gabona és a jó minőségű bor versenyétől; c) a fejlődő osztrák és cseh iparnak sem lehetett konkurrense a nyugat-európai fejlett és a kibontakozni akaró magyar ipar. Ez a vámrendszer gyakorlatilag az 184849-es magyar szabadságharcig fennmaradt és súlyos torzulásokat okozott a magyar gazdaság fejlődésében.) A magyar uralkodó osztály nagy részének az önzése és politikai szűklátókörűsége csak elősegítette ennek a gazdaságpolitikának a győzelmét: rendi kiváltságaikat, nemesi adómentességüket és - természetesen - önös gazdasági érdekeiket tartottók szem előtt. A kizsákmányolást a XV-XVI. századokban „már jól bevált" módszerekkel és eszközökkel folytatták, ha itt-ott módosítottak, „korszerűsítettek" is a második jobbágyság eszköztárán. A magyar mezőgazdaság termékei viszonylag jó piacra találtak a birodalomban. A XVIII. század elején szarvasmarha- és borkivitelünk, a napóleoni háborúk hadikonjunktúrája idején gabona- és gyapjú exportunk virágzott, sőt gyapjúkivitelünk a XIX. század első felében is jelentős maradt. Hazánk kiviteli volumene gyors ütemben növekedett; ez a külkereskedelem azonban a bécsi gazdaságpolitika érdekeit szolgálta elsősorban. Iparunk a török kiűzése után csak a XV. századi szintről indulhatott, de most - a XVIII. század elejétől - olyan potenciális erők halmozódtak fel a városokban (pl. a lélekszám gyors növekedése, a piaci kereslet, német és más nemzetiségű iparosok betelepülése stb.), amelyek révén hazánkban is kialakulhatott volna a kapitalizmus csíráit jelentő erős manufaktúrás ipar. Kezdetben még a Habsburg-protekcionizmus sem szorított annyira, de a magyar uralkodó osztály érdekeivel ellenkezett, a második jobbágyság eszköztárába „nem fért bele" a fejlődő, iparosodó város. 28