Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

HARMADIK RÉSZ - Baják István — dr. Csiffáry Nándor: Esztergom szocialista iparosításáért kiváló munkát végzett személyiségek életrajza (Balázs Tibor, Boga Gyula, Csetényi József, Dobos László, Győrfi Zoltán, Hazai Jenő, Karakas Lajos, Kerekes Pál, Kovács László, Lehner Károly, Nóvák István, Rubik Ernő, Szilágyi János)

Kerekes Pál (1914- ) Ónodon (Borsod m.), 1914. augusz­tus 16-án született vasutascsalád­ban. A középiskolát a pesterzsé­beti Kossuth Lajos reálgimnázium­mán végezte, itt érettségizett 1932­ben. Egyetemi tanulmányait 1932— 1937 között a budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ahol mező­gazdasági gépészmérnöki diplomát szerzett. Már egyetemi hallgatóként fakultatív tárgyként repüléssel kapcsolatos tárgyakat is hallgatott. Műegyetemi tanulmányainak be­fejezése után 1937 júniusától októberig üzemmérnöki beosztásban a budapesti Magyar Acélárugyárban kezdett dolgozni. Ezt követően tényleges katonai szolgálatra hívták be a légi erőkhöz, ahol hamarosan vadászrepülő-iskolára került. 1940-től a székesfehérvári központi re­pülőgépjavító-szerelde vezetője és berepülő pilóta. 1944 őszén kato­nai alakulatát Nyugatra telepítették át. Regensburgnál esett amerikai fogságba, ahonnan 1946 októberében tért haza. 1947-től repülőgép műszaki ellenőrként dolgozott. Esztergommal 1948 márciusában került közvetlen kapcsolatba, amikor az itteni Aero-Ever Kft-nél főmérnöki beosztást kapott. 1948. decembe­rében államosították a Kft-t, és ekkor Sportárutermelő N. V.-tá ala­kult, ahol továbbra is főmérnökként dolgozott. 1951 tavaszón, amikor Székesfehérváron Motorjavító Állami Vállalatként újra beindult a re­pülőgépjavitó üzem munkája, visszahívták szereldevezetőnek. 1955 februárjától a vállalat főtechnológusa, majd 1956 decembere és 1957 márciusa között igazgatója lett. Ezután 1958 augusztusáig fótechno­lógusi munkakört töltött be a szigetszentmiklósi Pestvidéki Gépgyár­ban. 1958. szeptember 1-től került vissza az esztergomi Sportárutermelő Vállalathoz műszaki fejlesztési osztályvezetőnek. 1965. januárjától a vállalat jogutódánál, a Labor Műszeripari Műveknél főkonstruktőrt beosztást kapott. Esztergomi működésének második szakaszában fon­tos szerepe volt a fémvitorlázógép építési technológiájának kidolgo­271

Next

/
Oldalképek
Tartalom