Esztergom Évlapjai 1983
Dr. Bárdos István: Gazdaság-, társadalom- és közművelődés politika Esztergomban (1920—1930)195
retesek legyenek a polgárok előtt, mint a legegyszerűbb és legközvetlenebb életszabályok. Sajnos, hogy az életszabályok, az egészségünk megóvására és ápolására, erkölcsi épségünk védelmére szolgáló életszabályok sem erősödtek meg még annyira a köztudatban, hogy hivatkozni lehetne rájuk." (36) E célkitűzések megvalósításában a vezető értelmiségre, a vármegye területén működő lelkészekre, tanítókra, orvosokra, gazdasági szakemberekre, valamint az ezidőtájt szép számban működő olvasókörökre, egyesületekre kívántak támaszkodni. A Nemzetvédelmi Bizottságtól — röviddel a felhívás megjelenése után — a Palkovics László alispán vezetése alatt megalakult Szabadoktatási Bizottság vette át a tevékenvség irányítását. A feladat átgondolt és szervezett megvalósítása érdekében pedig önálló munkakörként, de az oktatásügy irányításán belül szabadoktatási titkári állást szerveztek, melyet az Erdélyből menekült Bocsánczy Lukács-al töltöttek be. Bocsánczy rövid, mindössze 1923-ig tartó működésének legnagyobb érdeme a szabadoktatás szellemében megszervezett esztergomi, dorogi és tokodi népfőiskola volt. Két esztendő alatt széles rétegeket átfogó és igen hasznos ismereteket nyújtó előadás-sorozat valósult meg az ipari munkásnő népfőiskola, az úri hölgyek népfőiskolája, az ipari és kereskedelmi népfőiskola, a belvárosi földmíves női népfőiskola, a belvárosi földmíves férfi népfőiskola, a szentgyörgymezői földmíves népfőiskola keretében. E munka színvonalának kétségtelen elismerése volt. hogy a város két alkalommal is megkapta országos hatáskörrel a népfőiskolai előadók képzését szolgáló nyári tanfolyamok rendezési jogát. A kiemelt minősítésről egy hivatalos levél is tanúskodik, amelyet a kultuszminiszter küldött Palkovics László alispánnak, megállapítva, hogy: „Csak kevés helyen látták be, hogy a konszolidáció, a haladás, a jólét, a megelégedés alapja a megértés, melynek előfeltétele a népkultúra... A legilletékesebb helyről nyert információm alapján, ismerve az országban folyó munkát, bátran elmondhatom, hogy Esztergom az elsők között van, az intenzív népművelést tekintve pedig az első helyen áll az országban." (37) A művelődés viszonylagos demokratizmusát feltételező népfőiskolák helyét azonban nemsokára más, a központi céloknak jabban megfelelő formák vették át. Az elvárások és a célok módosulását legtalálóbban talán Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató fogalmazta meg az ottani bányászoknak indított sorozat vizsgája alkalmával: „Nem azt várjuk — mondta —, hogy az egyes tantárgyakból alapos ismeretekkel találkozzunk. Teljesen elértük célunkat azzal, ha a hallgatóság szellemi nívóját arra a magasságra emelnünk sikerült, amelyről már teljes és megingathatatlan meggyőződéssel átláthatják, hogy mindannyiunk boldogulásának alapja az isten és a haza szent fogalma, lelki egyensúlyunk egyedüli biztosítéka pedig a tekintély elismerése." (38) Az Í922-es esztendő végén s a következő év során több jelentős, a vármegye és Esztergom életét befolyásoló esemény történt. Sor került a két „csonka" vármegye összevonására, s ennek kapcsán az irányítás, vele a művelődés irányításának átszervezésére is. Ez utóbbinak nemcsak szervezeti és személyi érdekű, hanem koncepcionális jelentősége is volt, hiszen 213