Esztergom Évlapjai 1983

Cséfalvay Pál: A felújított Keresztény Múzeum tevekenysége

A másik kiállítást — Prokop Péter festményeiből — októberben, az év múzeumi hónapjában nyitottuk meg. Az előzetes válogatás elvégzésére Lékai bíboros úr az igazgatót — e beszámoló íróját — küldte ki a Rómában élő pap-művészhez, akinek tárlatát elsősorban biblikus témájú képekből állítottuk össze. A kiállítás egyúttal nyitánya volt második — szintén nosszabb távúra tervezett — sorozatunknak, amellyel modern egyház­művészeket kívánunk bemutatni. Az 1980-as év gazdag volt időszaki kiállításokban. Közönségünk június 7-én láthatta először a restaurált Salzburgi kályhát egy kabinet-kiállítás keretében, melyet Cserey Éva, az Iparművészeti Múzeum múzeológusa rendezett. Ismét egy olyan kiállítás következett — mégpedig nagy közönségsikert aratva — amely műfajilag egységes gyűjtemény-egészet mutatott be: ez­úttal összes gobelinünket és egyidejűleg népi hímzéseinket is. Ez utóbbi­ak kiállítása egyenesen sürgető, mert hiánypótló feladatot teljesített. A budapesti Néprajzi Múzeum ugyanis — költözködés miatt — zárva volt, s így a kutatók régi népi hímzésekhez csak Esztergomban férhettek hoz­zá. A múzeum kiállítási lehetőségein nagy mértékben javított Lékai bíboros úr, azáltal, hogy az érseki palota földszinti raktárhelyiségeiből hármat mú­zeumi célokra adott át és az átalakítás anyagi fedezetét is biztosította. „Házilagos" kivitelezés eredményeként modern kiállítóhelyiségeket nyer­tünk, amelyeket egy fotókiállítással avattunk fel. Ez a „Templomok, szentélyek — 35 év katolikus építészete" címen bemutatott fényképsorozat úgy keletkezett, hogy Mudrák Attila, a múzeum új fotósa és az igazgató bejárták az egész országot, s több mint száz művészi templomfotót ké­szítettek. Még ugyanebben az évben — a magyar egyházi élet művészeti vonatko­zasban is rendkívül fontos eseményeként — felszentelték a vatikáni Szent Péter bazilika altemplomában kialakított „Magyarok Nagyasszo­nya" kápolnát. A ritka és nagy jelentőségű művészi feladat közös mun­kára fogta össze hazánk több kiváló szobrászegyéniségét, élükön Varga Imrével. E műalkotásokban gazdag római magyar kápolnáról és felszen­teléséről természetesen múzeumunk is beszámolt, mégpedig színes fotók útján, amelyeket Szelényi Károly, Koós Gyula és Mudrák Attila készí­tettek. A kiállítási teremben heyszíni beszéd- és énekfelvételeket hall­hatott a közönség. Ismertető füzet is készült, az összes műtárgy fotójával. 1981 májusában összes szelencéinket állítottuk ki. Ezt a számra és minő­ségre nézve hazánkban egyedülálló gyűjteményt november elejéig lát­hatták a múzeumlátogatók. Mint nagysikerű kezdeményezést könyvelhetjük el a Rokkantak Nemzet­közi Évében megnyitott „Reneszánsz kőfaragványok" c. kiállítást. Hazai újdonságát az jelentette, hogy Magyarországon ez volt az első vakok számára rendezett képzőművészeti bemutató. A Szépművészeti Múzeum­tól reneszánsz építészeti elemek és szobrok gipszmásolatait kértük köl­csön. Kiegészítettük esztergomi márvány-töredékekkel. 30 év óta először került újra minálunk kiállításra az ún. Visegrádi Madonna; ezt a mű­186

Next

/
Oldalképek
Tartalom