Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről

zen hatásokat. Hogy ezeket ennyire tudatosan fogalmazza meg: ahhoz kell valamilyen kényszerítő erejű alkalom. Például egy ilyenfajta viszszatekintő beszélgetés . .. Ilyenkor érzem kétségtelenül bizonyosnak, hogy az ifjúkori kötődés — egy városhoz, a természet egy darabjához, a történelem egy metszetéhez — olyan bennünk, mint a búvópatak. Pályánk felszínén hol felbukkan, hol alátűnik, de a mélyén mindig ott kanyarog... — Mindezt vehetem beszélgetésünk záró summázatának is? — Veheted. De ha ebben maradunk, akkor még valamit azért hozzáfűznék, mert éppen össszefoglalásba illő . . . Pályakezdésemről beszélve, többször szó esett a szerencséről, amely végigkísért s jól szolgált egész pályámon . . . Ám az én legnagyobb szerencsémről még nem beszéltem. Arról, hogy mi — a stúdió és kollégáim — akkor indultunk el a pályán, az 50-es évek elején, amikor ez végtelenül nyilt pálya volt. . . Akkor álltunk rá egy területre, amikor az — még európai relációban is — alig kultivált terület volt. Előzményünk csak kevés; ilyen óriási társadalmi kereslet pedig — méghozzá, hogy úgy mondjam, a nemzetközi „piacon" is — addig még soha. Magyarán: a mi műfajunkat, a széles közönségnek szóló népszerű-tudományos filmet akkor kellett, úgyszólván menetközben kitalálni és megteremteni. így, ilyen kedvező körülmények között sok új megoldás váltódott ki belőlünk, amelyek összességét egy időben a nemzetközi szakma „magyar iskolaként" emlegethette, ismerhette el — és joggal... És amik szintén jótékonyan motiválták pályámat: a személyemnek szóló kitüntetések, elismerések — érzésem szerint — megintcsak ebből a nagyon szerencsés start-helyzetből adódhattak. A nagyobb részük legalábbis biztosan innen magyarázható. Ezek ugyanis nemcsak hogy egyidejűek voltak a teljesítménnyel, hanem szinte megelőzték azt, majanem „előlegként" jöttek ... Ez egyfelől •— természetesen — nagyon jólesett, másfelől azonban nagy tehertételt is jelentett. Az ember kénytelen volt úgy érezni, hogy a kapott elismerést még meg kell szolgálnia, majd még ezután kell alátámasztania . . . Néha nyomasztott, többször ösztönzött; egyszóval nyugtalanított, mint egy adósság tudata: — itt volna az ideje valamit törlesztenem a „hitelből" . . . Nos, hasonlít ehhez az Esztergommal kapcsolatos „tartozásom" is, amit már említettem. Az, hogy olyan megtisztelő elismerést kaptam a várostól, amikor díszpolgárai közé választott. . . Ezt is még viszonozni — vagy inkább: alátámasztani kellene .. . Munkával... — Jó egészséget kívánunk hozzá, a mostaniakhoz hasonlóan termékeny „nyugdíjas" éveket, — mi, esztergomiak. A magunk érdekében is .. . 145